Trump ismét Európában tárgyal

Hírek
Az amerikai elnök és európai szövetségesei számára elérkezett a második lehetőség, hogy rendbe tegyék a transzatlanti kapcsolatokat. A Fehér Ház közölte, hogy Trump szerdán Varsóba utazik, ahol a NATO melletti elkötelezettségét hangoztatja majd. Ezt követően találkozik az Oroszországgal szomszédos államok képviselőivel, majd Németországba utazik a péntek-szombati G20 csúcsra - írja a Reuters.

A Fehér Ház szerint Trump a tanácskozásokon felvázolja majd elképzeléseit az amerikai-európai együttműködés jövőjéről, valamint arról is, hogy ez mit jelent az amerikai biztonság és prosperitás szempontjából. Trump mondanivalója különösen fontos lehet a varsói kormány számára, amely kifejezetten – és hagyományosan – tart az orosz befolyástól. Ez különösen felerősödött 2014 után, miután Moszkva elfoglalta a Krím- félszigetet Ukrajnától.

Mindössze hat hete történt, hogy az amerikai elnök Brüsszelben kiosztotta a NATO vezetőit, mert nem költenek eleget védelemre. Az európai szövetségesek akkor arra számítottak, hogy Washington kiáll a kollektív védelem elve mellett, de helyett szigorú feddést kaptak. Trump később a német kereskedelmi többletet kritizálta fel Angela Merkel német kancellárnak, majd közölte: az Egyesült Államok kivonul a 2015-ös párizsi klímaegyezményből.

Merkel már jó előre jelezte, hogy a hamburgi tárgyalásokon se a párizsi megállapodásra, se a kétoldalú kereskedelem kérdéseire nem kíván visszatérni.

Az amerikai elnök a G20 csúcson másodjára is találkozik majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Megbeszéléseiken napirenden lesz az észak-koreaiak újabb rakétakísérlete is, Washington ugyanis azt várta Pekingtől, hogy a számára tett engedményekért cserébe kordában tartja az észak-koreai diktátort. Eddig ebből nem túl sok valósult meg. Phenjan kedden jelentette be, hogy a korábbinál nagyobb hatótávolságú, egyébként kínai technológián alapuló, interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt. Szakértők szerint a rakéta képes Alaszkát is elérni, ez azért is lényeges, mert Észak-Korea eddig nem rendelkezett ilyen nagy hatótávolságú rakétával.

Az amerikai elnök első ízben találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az Egyesült Államokban komoly elvárás mutatkozik, hogy Trump keményen beszéljen Putyinnal. Az érzékenyebb témák között szerepel az oroszok szíriai szerepvállalása, valamint azok a vádak, amelyek szerint Moszkva beavatkozott az amerikai elnökválasztásba.

Az európai vizit első színhelyén, Varsóban azonban legelőször a lengyel kormányt kellene megnyugtatnia. A lengyelek védelmi kiadásai elérik a GDP 2 százalékát, (így teljesítik a NATO ajánlást), közel ezer fős amerikai katonai kontingens állomásozik területükön, valamint alig várják az amerikai cseppfolyós földgázt, hogy enyhítsenek az Oroszországtól való energiafüggőségen.

“A fenyegetést, amit Oroszország jelent, nem lehet alulértékelni ” – mondta múlt héten Piotr Wilczek, Lengyelország washingtoni nagykövete. “Most itt az idő a szövetségesi szolidaritás kifejezésére” – tette hozzá.

Borítókép: MTI/EPApool/Michael Reynolds

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink