Trump és Kim Dzsongun úgy döntöttek, maguk mögött hagyják a múltat

Hírek
Befejeződött a történelmi csúcstalálkozó Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között Szingapúrban. Csoma Mózes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Korea-kutatója az M1-en azt mondta: a tárgyalássorozat eredménye lehet a diplomáciai kapcsolat megvalósulása, amely Észak-Korea létrejötte óta nincs a két ország között. Trump a csúcstalálkozó után bejelentette: „nagyon gyorsan megkezdődik” az atommentesítési folyamat Észak-Koreában. Az amerikai elnök azt is közölte, biztos, hogy meghívja Kim Dzsongunt a washingtoni Fehér Házba. Az észak-koreai vezető a maga részéről a találkozójukon elért haladásról szóló dokumentum keddi aláírásakor azt mondta, „a világ jelentős változást fog tapasztalni”, ő és Trump úgy döntött, hogy „maguk mögött hagyják a múltat” - írja a hirado.hu.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel kedden tartott szingapúri csúcstalálkozó végén, hogy megállapodásuk alapján „nagyon gyorsan megkezdődik” az atommentesítési folyamat Észak-Koreában.

A történelmi jelentőségű szingapúri csúcstalálkozó után Trump és Kim közös dokumentumot írt alá. Az egyelőre ismeretlen tartalmú dokumentumot Trump „meglehetősen átfogónak” nevezte, de mást nem mondott róla. Az észak-koreai vezető a maga részéről az aláíráskor azt mondta, „a világ jelentős változást fog tapasztalni”, ő és Trump úgy döntött, hogy „maguk mögött hagyják a múltat”.

Egyikük sem bocsátkozott részletekbe arról, hogy milyen eredményeket értek el a csúcstalálkozójukon, a sajtótájékoztatójuk szűkszavú volt. Az amerikai elnök még annyit mondott, hogy „nagyon sokszor fog még találkozni” Kimmel, és – mint fogalmazott – teljesen biztos, hogy meghívja őt a washingtoni Fehér Házba. Trump „nagyon tehetséges embernek” nevezte Kimet, „aki nagyon szereti a hazáját”.

A csúcstalálkozó már önmagában egyfajta legitimáció

Csoma Mózes az M1 aktuális csatornán azt mondta: „az enyhülés kovácsa” Mun Dzsein dél-koreai elnök volt, aki kijelentette, hogy a csúcstalálkozóra egy hosszú folyamat első lépéseként kell tekinteni.

A szakértő szerint az észak-koreaiak szempontjából már önmagában egy hatalmas győzelem, hogy lezajlott a négyszemközti tárgyalás az amerikai elnökkel.

Bizonytalanság jellemzi az észak-koreai rezsimet, ők az Szovjetunió összeomlása óta bizonytalan helyzetben vannak. Úgy érzik, az Egyesült Államok legitimációja eredményezné azt, hogy biztonságban érezhessék magukat – hangsúlyozta.

Csoma Mózes szerint a jelenlegi esemény már önmagában egyfajta legitimáció, de fontos lenne, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciákat adjon, valamint vállaljon nemzetközi kötelezettségeket arra, hogy nem fenyegeti Észak-Koreát.

Az észak-koreai vezető szeretné, ha elfogadnák őt a világban

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán elmondta: a vezetők, illetve a szakértők a denuklearizáció kérdését próbálják nagy vonalakban megbeszélni egymás között, a cél az lenne, hogy Észak-Korea teljes egészében fejezze be a nukleáris programját.

Az Egyesült Államok – a korábbi, iráni tapasztalatok alapján – „teljes denuklearizációba”, a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésébe, beleérti a rakétákat is, ez azonban szemben áll Kim Dzsongun korábbi politikájával – fűzte hozzá.

Az észak-koreai vezető az országának a biztonságát az atomfegyverekben látta korábban, most pedig már arról beszélt, hogy a „múlttal szakítani kell”. A szakértő szerint változás történt Kim Dzsongun gondolkodásmódjában és felfogásában, a vezető szeretné, ha elfogadnák őt a világban.

Kim Dzsongun rövidesen találkozni fog Putyinnal, és várhatóan a japán elnökkel is, Dél-Koreával pedig már megvan a kapcsolat, azt látni, hogy a térségben elfogadtatja magát Észak-Korea vezetője – vélekedett Kis-Benedek József.

Trump: A vártnál is jobban sikerült a találkozó 

Jobbnak bizonyult a Szingapúrban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, mint arra bárki számított – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a két delegáció keddi munkaebédjét követően.

Az ebédet követően a két vezető rövid sétát tett, majd Trump mondott néhány szót a sajtónak. Egyebek között kijelentette, hogy fantasztikus találkozó volt, komoly haladást értek el.

Kim Dzsongun is derűlátónak mutatkozott

Trump és Kim körülbelül 40 percig tárgyalt négyszemközt, kizárólag tolmácsok társaságában. Ezután Trump tárgyalópartnerével a Capella szálloda hosszú teraszán sétált végig, és nyilatkozott röviden a sajtónak. Majd elkezdődött egy szélesebb körű tárgyalás, amelyen már tanácsadók is részt vettek.

Hírügynökségi gyorselemzések szerint Trump a két tárgyalás közti megjegyzésével az észak-koreai atomprogram felszámolására utalt. „Sikerülni fog. Meg fogjuk csinálni” – fogalmazott Trump.

Az amerikai fél a nukleáris leszerelés témakörét tartja a tárgyalások legfontosabb elemének.

Az AP amerikai hírügynökség azt közölte, hogy a megbeszélés után Kim Dzsongun is derűlátónak mutatkozott. Helyi források szerint az észak-koreai vezető egyebek között azt mondta, hogy a közös munka nem lesz egyszerű, de mindkét fél eltökélt abban, hogy folytatják.

Borítófotó: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben tartott csúcstalálkozójukon 2018. június 12-én. A történelmi jelentőségű összejövetel során először ül tárgyalóasztalhoz hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai vezetővel. (MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink