Elképesztően mozgalmas és szomorú hetet zár a kriptovilág – áll a vg.hu összefoglalójában.
A Wall Street Journal arra emlékeztet, hogy néhány hónappal ezelőtt Sam Bankman-Fried (az addig leghitelesebbnek tartott krpito-megmondóember) és cége, az FTX (amely a 2. legmegbízhatóbb és legfontosabb kriptotőzsde volt) még a mély hullámvölgybe süllyedt iparág bajba került képviselőinek megmentésére indult. Ám most, alig 10 nap alatt csődöt mondott, és Bankman-Fried lemondott vezérigazgatói posztjáról, miután a kriptoguru hiába kért 4 milliárd dollárt a befektetőktől. Ezt megelőzően jelentette be, hogy ők is 8 milliárd dollárt veszítettek a viharos kriptopiacon, ezért kellett volna a gyorssegély.
Úgy kezdődött, hogy az ügyfelek siettek kivenni a pénzüket, mivel olyan pletykák keltek szárnyra, hogy az FTX és más, Bankman-Fried által vezetett cégek pénzügyi helyzete ingatag. Az alapproblémát az FTX és a Bankman-Fried által alapított kereskedőcég, az Alameda szoros kapcsolata okozta, és az egyik húzta magával a másikat, egyre mélyebbre. Az újabb és újabb problémák napvilágra kerülése megingatta mind az amatőr, mind a profi befektetők platformba vetett hitét.
Ekkor jött megmentőként a konkurens Binance, és megkezdte az FTX anyagi helyzetének vizsgálatát, ám pár óra alatt arra a következtetésre jutott, hogy inkább eláll a vásárlástól. Ezután már csődvédelmet kért az FTX kriptovaluta platform. A vállalat pénteki közleménye szerint, a vezérigazgató Sam Bankman-Fried lemondott posztjáról, de a cégnél maradt, hogy segítse a rendezett átmenetet. A csőd az egész cégcsoportot – többek közt: az FTX Tradinget, az FTX.comot, az Alameda Research-et, az FTX US-t – érinti.
Az új vezérigazgató John J. Ray III. lett, aki az Enron felszámolója volt, piaci megítélése vegyes.
Az FTX-nek, az Alamedának és a többi leányvállalatnak a csődbecslés szerint 100 ezer hitelezője lehet. Az eszközeik értékét 10 és 50 milliárd dollár közé becsülik, s ugyanebbe a tág tartományba esnek a követelések is.
Ez az eddig benyújtott legnagyobb kripto-csőd. Még az ontariói tanárok nyugdíjalapja is megbízott az FTX platformban, így jó sok befektetőnek úszik most el a pénze. A cégvezető a teljes vagyonát bukta, de sztárok sora is érintett lehet.