További jó hírek a gazdasági növekedésről

Hírek
A magyar feldolgozóipar 13 alágazatából 11-ben növekedést mértek. Az építőipari termelés pedig soha nem látott mértékben, 43,2%-kal bővült januárban. Úgy tűnik tehát, hogy beértek a reformok több fronton is.  
Beértek a kormány építőipart támogató intézkedései, az otthonteremtési programnak, a kedvezményes lakásáfának és az aktív iparpolitikának köszönhetően az ágazat tartósan és nagy ütemben erősödik – jelentette ki Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira reagálva. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: az építőipari termelés soha nem látott mértékben, 43,2%-kal bővült januárban. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest az építőipar közel 18%-kal erősödött Magyarországon.
 
Az építőipar fellendülésében fontos szerepe van a CSOK-nak, valamint a kedvezményes lakásáfának, amelyek a lakáspiac keresleti és kínálati oldalát egyaránt támogatják – részletezte Varga Mihály. A bevezetéstől, 2015. július elseje óta eltelt időszakban, tavaly december végéig 66 ezer család CSOK kérelmét fogadták be 184 milliárd forint összegben – tette hozzá. Varga Mihály szólt arról, hogy a lakásépítések felfutását mindezek mellett a lakosság anyagi helyzetének jelentős javulása is támogatja, amelyhez főként a hatéves bérmegállapodás járult hozzá. A miniszter felhívta a figyelmet, a lakáspiac tavalyi évi lendületes bővülésének az eredménye, hogy 2017-ben 20,4%-kal több, 37 997 építési engedélyt adtak ki, amelyre az elmúlt kilenc évben nem volt példa, emellett 14 389 lakás épült az országban, amely 44%-os bővülést jelent éves összehasonlításban. Az elkövetkező időszakot tekintve bíztató, hogy a hó végi szerződésállomány 108,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál, arra számítunk, hogy az ágazat tavalyihoz hasonló mértékű növekedése idén is folytatódhat – mondta el a tárcavezető.
 
Jól halad Magyarország újraiparosítása: januárban 6,9%-kal nőtt az ipari termelés Magyarországon, a növekedés a közelmúltban megvalósított kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően a következő időszakban is folytatódhat.
 
Az ágazat bővülése széles bázison nyugszik, a feldolgozóipar 13 alágazatából 11-ben növekedést mértek, így például a gumi-, a fém-, a gyógyszer- és faiparban két számjegyű bővülést regisztráltak. A jövőre nézve is kedvezőek a kilátások, köszönhetően a feldolgozóipari beruházások tavalyi évi növekedésének, illetve az elmúlt időszakban bejelentett, főként a járműiparhoz kapcsolódó fejlesztéseknek. Az ipari termelés felfutását szintén segítik a kormány által indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás és a Beszállítói Fejlesztési Program, ahogyan a további beruházások ösztönzésén keresztül a 9%-ra csökkentett társasági adó is – részletezte a miniszter. Emellett a hatéves bérmegállapodás termelésösztönző hatása is arra késztetheti a vállalkozásokat, hogy nyissanak a magasabb fokon automatizált és digitalizált technológiák irányába, amely a hatékonyság növelése mellett a munkaerő-piaci kihívásokat is enyhíti.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink