További bankokat venne az OTP

Hírek figyelo.hu
Igyekszik kihasználni az OTP, hogy az európai pénzintézetek zömére – köztük a magyar nagybank akvizíciós célpontjaira – alacsony piaci árazás jellemző. Nem zárkóznak el egy saját tőkén túlmutató tranzakciótól sem – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.

Huszonöt éve tőzsdei cég az OTP, a befektetői prezentációkban rendre hangsúlyozzák, hogy a részvények bevezetése óta nem vontak be további külső tőkét, így a részvényállomány sem hígult. Az is szerepel a kommunikációjukban, hogy aktívan keresik az akvizíciós célpontokat. Lehet szó olyan bank megvásárlásáról is, amelynek a tranzakciós értéke túlmutat az OTP saját tőkéjén?

Abszolút nincs kőbe vésve, hogy nem bocsátunk ki új részvényeket, vagy nem veszünk fel alárendelt kölcsöntőkét. Szerencsére eddig saját tőkéből tudtuk biztosítani az akvizíciókat. A látókörünkben lévő hitelintézetek megvásárlásához is elegendő teret biztosítana az OTP Bank saját tőkehelyzete. De ha előkerülne egy olyan célpont, amely hosszú távon jelentős megtérüléssel kecsegtetne, és a tranzakció további tőkebevonást igényelne, nem zárkóznánk el ettől.

A befektetők az akvizíciókkal kapcsolatos bejelentések mellett az osztalékfizetés ütemezését várják kiemelt figyelemmel. A jelen helyzet szerint melyikről számolhatnak be előbb?

Ha öt nappal korábban beszélgetünk, azt mondtam volna, hogy egy akvizícióról. Tárgyaltunk egy romániai bank megvételéről, de visszalépett az eladó, miután nem tudtunk megegyezni az árban. Tegnap pedig már egy újabb pénzintézet átvilágítását kezdtük meg, de ennek ellenére – persze csak ha a szabályozói környezet lehetővé teszi – valószínűbb, hogy előbb adhatunk hírt az osztalékfizetésről.

Romániában a Garanti Bank megvételéről volt szó?

Annyit mondhatok, hogy az eladó fél a folyamat végén már csak velünk tárgyalt. Tartottuk magunkat ahhoz, hogy szeretünk vásárolni, de nem szeretünk túlfizetni, legyen bármennyire is kívánatos a célpont. Európában a bankrészvények zöme 0,5-es book value alatt kereskedik, ezt tekintjük mi is tárgyalási alapnak.

A teljes interjút a VG.hu-n olvashatja

Ezek is érdekelhetnek

További híreink