Tovább téphetik egymást a szocialisták

Hírek
Az MSZP belügyeiről beszéltek az Azonnali.hu-nak a párt politikusai. A cikkből kiderül, aligha számíthatunk arra az elnökválasztási mizéria lezárultával, hogy hosszú távon is csillapodni fognak a kedélyek. A politikusok arról is elmondták a véleményüket, milyen esélyei vannak az MSZP-nek a túlélésre.  

Az Azonnali Szocialista politikusokkal folytatott beszélgetéseiből az derült ki, hogy egyelőre “mindkét oldal” kivár, de ez egy törékeny fegyverszünet. Az egyik oldal szerint “Tóth Bertalannak elnökként kompromisszumra kellene törekednie, de nem fog neki menni”. Ezt amiatt gondolják így, mert szerintük az MSZP újdonsült elnöke bosszúálló. Ezt többek között arra alapozzák, hogy a megyei elnöki választások alkalmával hiába tette le a voksát először amellett, hogy Szakács László legyen a baranyai vezető, egy félmondatán állítólag megsértődött, és körei elindítottak egy ellenjelöltet.

A másik oldal úgy vélekedik, hogy “Mesterházy Attilának most vissza kellene húzódnia, de nem fogja kibírni”. Szerintük ugyanis nem fog beletörődni abba, hogy elveszítette a küzdelmet.

Továbbra sem teljesen világos, hogy Tóth Bertalant milyen kapcsolat fűzi Puch Lászlóhoz, az MSZP pártpénztárnokához. Van, aki konkrétan Puch László emberének hívja az új elnököt, ám azt senki sem vitatja el, hogy jó kapcsolat van köztük, amelynek gyökere baranyai származásuk – írja a portál. Hozzáteszik: egyesek szerint jelenleg nem szuverén elnöke van az MSZP-nek.

Az Azonnali arról is tájékoztat, hogy a pártban úgy érzik a következő év alapvetően határozza meg az egész MSZP sorsát.

Az elvárás az, hogy Brüsszelbe legalább két, de inkább több képviselőt is ki tudjanak küldeni, és hogy szemmel látható számú polgármesteri posztot szerezzenek.

Szó volt arról is, miért vesztette el Ujhelyi István Szakács Lászlóval szemben az alelnöki posztért folytatott küzdelmet. Ujhelyi ugyan Tóth Bertalan mellett pályázott, de a számokból világosan látszik, hogy az elnök támogatói közül nem mindenki akarta Ujhelyit is magas szinten látni, ezért inkább átszavaztak Szakácsr.

Az azonnali forrásai szerint ez azért történhetett meg, mert az EP-képviselő párton belül nem tartozik a legnépszerűbb politikusok közé.

Borítókép: MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetnek

További híreink