Tovább nőnek a bérek az egészségügyben

Hírek
November 1-jétől többet visznek haza a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére emelkedik. Eddig 400 milliárd jutott a béremelésre, de a kormány tisztában van azzal is, hogy további jelentős lépések kellenek ahhoz, hogy az ágazat meg tudja tartani a dolgozókat.  

Az ellenzéki politikusok persze a nyugati bérszínvonalról álmodoznak, tét és felelősség nélkül mindig könnyebb, a maguk kormányzati teljesítményéről ritkán esik szó. A kritikai érzék viszont erős, bár talán segítené a tisztánlátást, ha a mindenkori kormányzás kezdetét tekintenék bázisnak, és nem irreális elképzeléseket dédelgetnének.

Az egészségügy rendbetétele egy ideje már elkezdődött, de azt minden józan szemlélő látja, hogy ciklusokon átívelő folyamatról lehet csak szó. Az egészségügyet érő kritikák egy része jogos észrevétel, különösen a fővárosi kórházak esetében, de az már kifejezetten a rossz szándék jele, ha valaki semmiféle változást, fejlesztést nem lát a tágabb környezetében. A vidéki kórházak infrastrukturális fejlesztései és az eszközpark felújítása már évek óta folyik, nemrég jelentették be, hogy 9,3 milliárd jut a sokszor elrettentő példaként idézett budapesti Szent János Kórházra és 30 milliárdból újul meg a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház.

A bérfejlesztések sem álltak le. Ma közölte Balog Zoltán miniszter, hogy a szakdolgozók és a mentőápolók bére 12 százalékkal, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére pedig százezer forinttal emelkedik november 1-jével. A szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészek bére pedig 50 ezer forinttal nő. A mostani béremelés az érdekvédő szervezetekkel tavaly kialakított bérfejlesztési ütemezés része – tette hozzá. Az ápolók bére 2016 és 2019 között 65 százalékkal fog emelkedni. A mentődolgozóknak 2016 és 2018 között átlagosan 67 százalékos béremelést jelent.

A miniszter példákat említve elmondta, egy több éve munkaviszonyban álló szakápoló alapbére 2010-ben 91 400 forint volt, ez mostanra 183 ezer forintra emelkedik, egy 19-21 éve a szakmájában dolgozó szakápoló alapilletménye pedig a 2010-es 106 ezer forintról, 209 814 forintra nő. Egy nyolcéves munkaviszonnyal rendelkező szakorvos alapbére 2010-ben 156 600 forint volt,  novembertől 469 420 forint lesz a bére; egy mentőápoló alapbére 173 756 forintról 263 700 forintra nő, egy mentőorvos alapilletménye pedig 314 ezerről 569 ezer forintra emelkedik.

Balog Zoltán hozzátette: a kormány – szintén november 1-jétől – 33 ezer forintos bérpótlékban részesíti a védőnőket, és emellett dolgozik azon, hogy a munkakörülmények is javuljanak az egészségügyi intézményekben. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb kórház- és rendelőfejlesztése indul el.

A miniszter kifejtette, a kormány eddig 400 milliárd forintot fordított a béremelésekre, de még mindig jelentős lépések kellenek ahhoz, hogy elérjék azt a bérszínvonalat az ágazatban, amely itt tartja a szakembereket. A béremeléssel a kormány azt szeretné kifejezni, hogy megbecsüli az egészségügyben dolgozókat – emelte ki Balog Zoltán.

Borítófotó: Ujvári Sándor/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink