Tovább drágulnak a tejtermékek

Hírek
Tovább gyűrűzik tejpiac bekattant árspirálja, októberben még tovább drágult a tej, a vaj és a sajt.  

„A tej árának hónapok óta tartó növekedése továbbra is tetten érhető a fogyasztói árak változásában is, így 1,4 százalékkal emelkedett 2017 szeptemberéhez viszonyítva” – reagált a KSH októberi fogyasztó áraira Egyed Linda, a FINO-Food Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt év azonos időszakához képest 17,3 százalékkal nőtt a vaj, 8,1 százalékkal a sajt ára. Hozzátette: ez a tendencia a világpiacon végbemenő folyamatokkal párhuzamos, de annak hatása késleltetve érezhető a hazai piacon.

A szakember emlékeztetett arra, hogy az elmúlt egy, másfél évben tapasztalható drágulást az Európai Unió 2015-ös döntése alapozta meg, mikor felszámolta a kvótarendszert, ezzel szabadabbá tette a tejpiacot. Ennek következtében a tejtermelés növelésében ambíciót érző országok éves szinten több milliárd literrel megemelték termelésüket, amely a világpiaci kereslet-kínálati viszonyok mellett túltermeléshez vezetett az EU-ban. Ezt követően összeroppantak a kínálati túlsúly nyomása alatt az árak és sok tejtermelő felhagyott a gazdálkodással, mely Európa-szerte tejhiányhoz vezetett. Azonban nemcsak Európában, hanem a világpiacon is hiánycikk a tej, különösen annak zsírfázisa, ezáltal a tejkészítmények ára is emelkedett: ezt a globális drágulást érezhetik a vásárlók jelenleg hazánkban. A vaj tonnánkénti világpiaci ára például a 2016-os 2500 euróról 2017 őszére mintegy 7000 euróra nőtt.

Több magyar tejipari vállalkozás is használ import tejet vagy sűrítményt termékei előállításához. A FINO-Food Kft. tapasztalata, hogy a cégeknek saját tejbázisukat szükséges elsősorban stabilizálniuk, ezáltal nagyobb mértékben függetlenednek a régiós és globális folyamatoktól, így stratégiai partnereik folyamatos ellátását hosszú távon is képesek biztosítani. „Mindezen túl érzékeljük azt is, hogy a szektor sokszor lemaradásban van a külföldön már elterjedt, élenjáró technológiák alkalmazását illetően, melyek lehet, hogy magasabb nagyságrendű beruházást igényelnek, de hosszabb távon, az egyre fontosabbá váló élelmiszer biztonság és a fenntartható növekedés szempontjából is kifizetődőek lehetnek” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Egyed Linda véleménye szerint a folyamatos megújulás, az innováció – mint minden ágazatban – a tejiparban is fontos, ezért a nemzetközi trendeket is figyelembe véve kell keresni a fogyasztói igények kielégítésének lehetőségeit. „Vállalatunk is mindezek okán, egy egyéves fejlesztési- és tervezési folyamatot követően 2017-ben nyitott a magyar tejiparban egyedülálló újítással, a plusz 30 százalék tejfehérjét tartalmazó, innovatív termékcsaláddal, mely rendkívül korszerű ultraszűrési technológiával készül” – tette hozzá a szakember.

Magyarországon a nyerstej országos, literenkénti termelői átlagára 96,03 forint volt idén szeptemberben az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint. A zsírtartalom 0,09 százalékpontos és a fehérjetartalom 0,11 százalékpontos javulása, továbbá az alapár 2 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 4 százalékkal emelkedett szeptemberben az augusztusihoz képest és 33 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej kiviteli ára 114,37 forint – a termelői átlagárnál 19 százalékkal magasabb – volt szeptemberben, az előző havit 7 százalékkal, az egy évvel korábbit 26 százalékkal haladta meg.

Az Európai Bizottság prognózisa szerint több tejre lehet számítani a globális piacon a következő hónapokban. Az EU tejtermelése előreláthatóan helyreáll, az Egyesült Államok tejkínálata bővülhet és Új-Zéland új termelési szezonjának

kezdetén minden jel arra utal, hogy több tejet termelhet. Az Európai Unió tejfelvásárlása 2017-ben 0,7 százalékkal, 2018-ban további 1,4 százalékkal emelkedhet. Az EU 13 tagországokban idén és jövőre is egyaránt 2,5 százalékos felvásárlásbővülés valószínűsíthető, míg a régi tagországokban 2017-ben 0,4 százalékos, 2018-ban 1,2 százalékos növekedésre lehet számítani. Az EU tejtermékkészlete ugyanakkor a tejegyenértékben kifejezett közel 2 millió tonnás

exportnövekedés és a 0,6 millió tonnás fogyasztásbővülés hatására csökkenhet 2017 végére, ami egyáltalán nem szívderítő ránk nézve, már ami a továbbra is magas, a papírforma szerint nem kizárt, hogy tovább emelkedő árakat illeti.

Borítókép: illusztráció, MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetnek

További híreink