Törvény tilthatja a gazdák megadóztatását

Hírek vg.hu
Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, amely megtiltaná az önkormányzatoknak, hogy földadót vessenek ki – jelentette be ma Nagy István, agrárminiszter.

Már benyújtották az Országgyűlésnek a helyi adókról szóló törvényt módosító javaslatot, amely megakadályozná, hogy az önkormányzatok földadót vethessenek ki – jelentette be az agrárkamara országos küldöttgyűlésén Nagy István. Az agrárminiszter a Világgazdaság tudósítása szerint közölte: március végén átvette a földadó ellen tiltakozó petíciót, amelyet 120 ezren írták alá, a kormány elé vitte az ügyet, a kabinet pedig támogatta a földadó eltörlésére vonatkozó javaslatukat.

Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke közösen nyújtotta be a földadó önkormányzatok általi kivetését megtiltó törvénymódosító javaslatot.

A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt időszak többszörösen új helyzeteket hozott a világban, A mezőgazdaságot egyszerre sújtotta, illetve sújtja a klímaváltozás, a termelés körülményeit szigorító uniós követelmények, az ezek miatt kialakuló egyenlőtlen világpiaci verseny, a Covid–19, és az orosz–ukrán háború következményei.

– A kormány ugyanakkor felismerte, hogy az élelmiszer-önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt biztonságpolitikai kérdés, és az agrárium Brüsszelre nem számíthat, csak a magunk erejére – fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2021–2027-es uniós ciklusban az EU-tól érkező vidékfejlesztési forrásokat a magyar költségvetés az engedélyezett legmagasabb arányban, 80 százalékkal egészíti ki. Ennek köszönhetően az átmeneti évnek tekintett 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd kerettel hirdetett meg az agrártárca új pályázati felhívásokat. Ebből a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások támogatására 12 ezer pályázat részesült 1300 milliárd forint támogatásban, eközben pedig idén is legalább 350 milliárd forint kifizetését prognosztizálják.

– Az új pályázatok menetrendje az év második felében jelenik meg, az első kiírások pedig az év végén, a jövő év elején várható. A támogatási lehetőségek minden magyar agrárvállalkozás számára elérhetőek lesznek – szögezte le Nagy István.

A magyar kormány gazdálkodók iránti elkötelezettségét a gabonapiacon is bizonyítja: miután az érintett tagállamok közös fellépésének eredményeként az EU korlátozta az ukrán búza, a kukorica, a napraforgó és a repce régióban történő forgalomba hozatalát. – Kérdés, hogy mi lesz június 5-e után, amikor az uniós rendelkezés hatályát veszti. Azt várjuk Brüsszeltől, hogy érdemi megoldás találjon a szolidaritási folyosó eredeti funkciójának megfelelő működése érdekében. Afelől viszont ne legyen kétségünk, hogy a jövőben az ukrán termények erősebb jelenlétére kell számítani, ezt a megváltozott piaci körülményt pedig a gazdálkodóknak figyelembe kell venniük – zárta szavait a miniszter.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink