Toroczkai rendesen elszégyellte magát Mirkóczki “őszödi” beszéde miatt

Hírek
A Ripost birtokába került egy hangfelvétel, amelyen a Jobbik alelnöke, Toroczkai László azt bizonygatja, hogy már felszólította lemondásra párttársát, Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőt.  

Az alig egyperces hangfelvételen Toroczkai körülbelül ötször vagy hatszor mondja ki a lemondás vagy lemondatás szót. Ahhoz is végig ragaszkodik, hogy ezt ő követelte először az elnökségtől. A Jobbik alelnöke nem véletlenül akart ennyire biztosra menni, hiszen éppen egy csalódott jobbikossal beszélt telefonon. Ezek szerint Toroczkai is érzékelte, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a pártján belül Vona politikájával, és eldöntötte, hogy elnökségi tagsága ellenére ő is a csalódottak oldalára áll. Ezt támasztja alá az is, hogy Ripost állítása szerint Toroczkai beleegyezett, hogy hangfelvételt csináljanak a beszélgetésről.

Azt is megtudtuk a hangfelvételből, hogy az elnökség egyelőre semmit nem reagált Toroczkai követelésére. Egyre tovább éleződik tehát az ellentét a továbbra is nemzeti radikális vonalat képviselő Toroczkai és a mára felismerhetetlen elveket követő Vona Gábor között.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Toroczkai nyíltan szembement a Jobbik fősodrával. Mint ismert, Mirkóczki a következő mondataival húzta ki a gyufát Toroczkainál és rengeteg jobbikosnál: “De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, az a retorika, amely 2010 előtt  ment, az volt a nem igaz”. Az idézett sorok azóta a Jobbik "őszödi" beszédeként híresültek el, ami annyira felbosszantotta Toroczkait, hogy a Facebook-oldalán egyértelműen közölte: párttársa ezt nem az ő nevében mondta.

A helyzet súlyosságát jelzi a Jobbik számára, hogy míg Vonáék a kampányra tekintettel megpróbálták volna csendben megúszni az ügyet, Toroczkait még a kampány sem hatotta meg és inkább rendesen kiborította a bilit. A Jobbik elnökségében tehát legalább egy embernek sokkal fontosabb a Jobbik régi lelkének megőrzése, mint elérni a lehető legjobb választási eredményt.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink