Több mint hetven millióra bírságolták a Heinekent

Hírek MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért a hatóság bírságot szabott ki a cégre. A GVH 2015-ben fogadta el a három legnagyobb magyarországi sörgyár, a Dreher, a Borsodi és a Heineken kötelezettségvállalását a vendéglátóhelyek számára kizárólagos szerződésekkel

lekötött sör mennyiségének fokozatos csökkentésére.

Az alternatív, kisüzemű sörfőzdék így lehetőséget kaptak, hogy belépjenek a korábban a versenytől elzárt piacrészekre. A versenyhivatal utóvizsgálati eljárásban ellenőrizte, hogy a három nagy sörfőzde betartotta-e a vállaltakat. A vizsgálat már 2019 decemberében megállapította , hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek.

A harmadik nagy gyár, a Heineken azonban eltért a vállalások igazolásának GVH által előírt – egyébként maguk a sörgyárak által javasolt – módszertanától és formájától. A cég a kötelezettségvállalás ellenőrzéséhez szükséges számításokat, kimutatásokat az általa vállalt határidőben nem az előírt formában nyújtotta be,

amiért a versenyhatóság 75 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink