Több mint 200 milliárd forintot csoportosított át a kormány

Hírek figyelo.hu

Több jogcímen, mintegy 235 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből. Úgy tűnik, idén is a gazdaságvédelmi alap terhére finanszírozás számos beruházást a kabinet. Az egyetemek és főiskolák ezúttal 10 milliárd forint többlettámogatásban részesültek, de jutott Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokra 18 milliárd forint, illetve a honvédség beruházásaira is 26 milliárd forint.

  • Az állami vagyongazdálkodás gazdaságvédelmi központi kezelésű előirányzatból:
  • a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. működési támogatásra 14,9 milliárd forintot,
  • a Liget Budapest projekttel kapcsolatos beruházások 62,8 milliárdot,
  • az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum, valamint a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének beruházása 6,9 milliárdot,
  • a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia megvalósítását szolgáló kiadások 500 millió forintot kapott.

A Kiemelt Kormányzati Magasépítési Beruházások jogcímen belül 92 milliárd forintot rendelt a kormány a következő fejlesztésekhez:

  • Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésének előkészítésére 191 millió forint,
  • Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti épülete rekonstrukciójának megvalósítására 1 milliárd forint,
  • Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézet Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ beruházásának előkészítésére 209 millió forint,
  • Szegedi kézilabdacsarnok beruházásra 24,5 milliárd forint,
  • Tatabánya multifunkciós csarnok építésére 7,2 milliárd forint,
  • Debreceni Főnix Csarnok felújítására 2,1 milliárd forint,
  • a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezéséhez szükséges beruházás megvalósítására 6,5 milliárd forint,
  • a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar bővítésének és a Hagyományos Kínai Orvoslás Részleg kialakításának megvalósítására 4,8 milliárd forint,
  • új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok előkészítésére és megvalósítására 44 milliárd forint,
  • honvédelmisportközpontok fejlesztésének előkészítésére és megvalósítására 2,1 milliárd forint,
  • tanterem fejlesztések előkészítésére és megvalósítására 3,6 milliárd forint,
  • tornaterem fejlesztések megvalósítására 1,4 milliárd forint,
  • tanuszoda fejlesztések megvalósítására 2,6 milliárd forint,
  • kézilabda munkacsarnok fejlesztésekre 638 millió forint,
  • egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek fejlesztéséhez szükséges beruházások előkészítésére 474 millió forint,
  • sportpark beruházások megvalósítására 598 millió forint.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink