Több mint 100 milliárd érkezik az EU-ból

Hírek
Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a beruházás-támogatási programot, melynek révén a magyar állam 280 millió euróval (hozzávetőleg 106 milliárd forint) kívánja támogatni az idegenforgalmi ágazat fenntartható fellendülését – közölték Brüsszelben.

Szajlai Csaba

Az Európai Bizottság az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret alapján hagyta jóvá a programot, melynek keretében a kedvezményezettek vissza nem térítendő közvetlen támogatásban részesülnek – tudósított róla az MTI. A támogatás összege kedvezményezettenként legfeljebb 2,8 millió eurót (mintegy egymilliárd forint) tehet ki. A program az eszközökbe történő magánberuházások létrejöttét hivatott támogatni, s ezzel ösztönzőleg hat a koronavírus-világjárvány által különösen sújtott idegenforgalmi ágazatban felhalmozódott beruházási hiány megszüntetésére. Az intézkedés révén várhatóan mintegy ezer vállalkozás jut majd támogatáshoz – közölték az EU fővárosában. Azok a cégek pályázhatnak, amelyek az idegenforgalomi, turisztikai tevékenységet végeznek.

Mint kiderült, az Európai Bizottság megvizsgálta a magyar programot, és megállapította, hogy az összhangban van az ideiglenes keretben meghatározott feltételekkel – tette hozzá a brüsszeli testület.

Ugyanakkor ez a projekt, nem a helyreállítási alaphoz köthető. Abból Magyarország mintegy 2000 milliárd forintot remélhet, és a kormány korábbi közlései alapján csak a választások után döntenek majd róla Brüsszelben, mármint arról: hazánk mikor s milyen feltételek teljesülése esetén kaphatja meg.

(Borítókép: Sergey Nivens, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink