Több ezren jelentkeztek a HELL Boxing Kings Nemzetközi Boxversenyére

Hírek tenyek.hu
Az ökölvívás világa új lendületet kapott, ahogy a HELL Boxing Kings nemzetközi versenye minden várakozást felülmúló érdeklődést váltott ki.

A szervezők sem gondolták volna, hogy 2 hét alatt több ezren jelentkeznek az eseményre. Az óriási érdeklődés mögött számos tényező áll.

Az egyik legfőbb vonzerő a verseny által kínált hatalmas fődíj: súlycsoportonként 100 ezer dollár. Ez az összeg minden résztvevő számára egyedülálló lehetőséget jelent, hogy álmaikat valóra válthassák.

A versenyre jelentkezők nagy része abban reménykedik, hogy ez az összeg megváltoztathatja az életüket, és új utakat nyit előttük.

A 10 résztvevő országban eddig már sok ezren adták be a jelentkezésüket: köztük igazolt bokszolók, olimpiai és világbajnoki indulók is.

De más küzdősportból is rengetegen látnak lehetőséget a Hell Boxing Kings-ben: ketrecharcosok, karatésok, K1-esek, thai-bokszosok is bőven akadnak a jelentkezők között, de a legpozitívabb számunkra, hogy nagyon sokan mindenféle sportolói előélet nélkül, pusztán az ökölvívás szeretete miatt indulnának el a versenyen – mondta el Mádi Tamás, a HELL ENERGY PROMOTION Kft. ügyvezetője.

A motiváció pedig szinte mindenkinél más és más: vannak akiket a sporteredmény vonz, sokan a további sportkarriert, vagy az anyagi biztonságot találják vonzónak. De többen vannak, akik csak ki akarják magukat próbálni a ringben, és persze rengeteg jelentkező számára vonzó a profi karrier lehetősége.

A verseny fővédnöke Roy Jones Jr., a kilencszeres világbajnok ökölvívó. Az amerikai box-legenda jelenléte nemcsak a verseny rangját emeli, hanem hitelesíti és inspirálja is a résztvevőket, hogy minden erejüket és tudásukat beleadva küzdjenek az elsőségért.

A teljes cikk és a versenyről további információk itt található.

Címlapfotó: Roy Jones Jr. a verseny fővédnöke. Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink