Több ezer dolgozóját küldi el a legnagyobb brit ruházati lánc

Hírek figyelo.hu

A legnagyobb brit ruházati kiskereskedelmi áruházlánc, a Magyarországon is jelen lévő Marks & Spencer 7000 dolgozóját küldi el a következő három hónapban

– írja a The Guardian, hozzátéve, hogy ezt a hét ezres számot a tervek szerint az önként távozók, illetve a korai nyugdíjazások fogják kitenni.

Az okok között a koronavírus-járványt emelik ki, valamint azt, hogy a cég így próbálja csökkenteni a kiadásokat.

A brit portál idézi Steve Rowe vezérigazgatót is, aki szerint az elbocsátások része a Marks & Spencer korábban bejelentett terveinek:

tanulva a mostani krízisből gyorsítjuk az átalakulásunkat annak érdekében, hogy egy erősebb és agilisabb vállalkozássá váljunk egy olyan világban, ahol a vásárlói szokások örökre megváltoztak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink