Tizenhét család már megkapta a támogatást

Hírek figyelo.hu
Már több tízezren érdeklődtek, és több mint kétszázan a költségszámlákat is beküldték, közülük tizenhét családnak pedig tegnap át is utalta a kincstár a kért, átlagosan egymillió forintos otthonfelújítási támogatást.

Nagy az érdeklődés a januárban startolt Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránt, a számlával igazolt költségek 50 százalékának megtérítését már 213-an igényelték a Magyar Államkincstárnál, ahová ezzel kapcsolatban

17 ezer e-mail és 21 ezer érdeklődő telefonhívás érkezett

– hangzott el Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból tartott, hogy elutalták az első tizenhét családnak a támogatást. Az igénylők átlagosan egymillió forintot kértek és kaptak, a pénzből többségében belső felújítást végeztettek, vagy beépített bútorokat rendeltek.

Az első igénylők közül tizenegynek a családjában egy, négyében két gyermek van, kettő pedig nagycsaládnak számít, azaz három vagy több gyermeket nevel. Az otthonfelújítási támogatást a gyereket váró és nevelő családok, házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és a gyermeküket egyedül nevelők egyaránt kérhetik, az elváltak akár meg is oszthatják a keretet egymás között.

Az öt elemből álló otthonteremtési programban megnyitott keret felülről nyitott, a vissza nem térítendő támogatás felhasználási köre pedig rendkívül széles, szépészeti és korszerűsítési munkát is lehet belőle finanszírozni, megkötések nélkül.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja

(Borítókép: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az otthonfelújítási támogatások utalásáról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. február 9-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink