Tíz százalékot meghaladó visszaesésre számíthatunk

Hírek Figyelo.hu

Mind az előző évhez, mind a január–márciusi időszakhoz képest két számjegyű mértékben zsugorodhatott a bruttó hazai termék a Világgazdaság konszenzusa szerint – írja a Világgazdaság.

A lap elemzőinek konszenzusa szerint az idei második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékkal maradhatott el a tavalyitól, az előző negyedévhez képest szezonálisan és naptárhatással igazítottan 11,6 százalékkal zsugorodhatott a gazdaság.

Idén 4,3 százalékkal maradhat el a GDP a 2019-estől – hasonló mértékű gazdasági krízisre a 2008–2009-es válság óta nem volt példa –, jövőre 4,5 százalékos felpattanás várható.

A szakértők többsége aránylag gyors talpra állásra számít, már 2021-ben elérhetjük a 2019 végi gazdasági teljesítményt, sőt sokan már a jövő év elején erre számítanak.

Ám van, aki szerint csak 2023-ra éri el a GDP a tavaly év végi szintet. Az elemzői előrejelzések nem számolnak második járványhullámmal. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter 3 százalékos visszaesésről beszélt nemrég, Varga Mihály pénzügyminiszter azonban korábban már jelezte, hogy inkább 5 százalék körül alakulhat a GDP csökkenése.

A Központi Statisztikai Hivatal holnap teszi közzé az első becslését.
(Borítókép: Viacheslav Lopatin, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink