Titkos MSZP-s pártpénzek?

Hírek
Gyurcsány Ferencnek számos őszinte gondolatot „köszönhetnek” a szocialisták, köztük az ismeretlen eredetű pártpénzekre történő utalást is. Ez utóbbi mondatot ugyan már DK elnökként mondta, ami még pikánsabbá teszi a helyzetet. A Pesti Srácok írása szerint azonban nem is annyira ismeretlen eredetűek azok a milliók. 
A Pesti Srácok olyan információk birtokába jutott, miszerint kulcsszerepe van a történetben Oláh Lajosnak, aki a 2011-es pártszakadás után követte a bukott miniszterelnököt, és belépett a DK-ba. Hivatalosan ugyan nincsenek céges érdekeltségei, vagyonnyilatkozatában sincsen látszólag semmi érdemleges, annál érdekesebb viszont öccse tevékenysége. 2016 januárja óta ugyanis Oláh Alekszandr László a Cheeragon Ltd, egy svájci-angol hátterű adóoptimalizáló cég vezetője. Azt írja a cikk, szocialistákhoz közeli forrásokra hivatkozva, hogy a társaságnak akkoriban – tehát 2008-tól, még a Gyurcsány-érában – szerepe lehetett egyes MSZP-s politikusok pénzügyi manővereiben, energetikai szektorhoz köthető ügyletekben. A cég igazgatóját akkoriban Valentik Csabának hívták, aki ismert „adóoptimalizálási” szakember.
 
A cikk szerzői szerint a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után a svájci-angol cég bevételei megcsappantak, ez szintén azt sejteti, hogy a társaság működése szorosan összekapcsolódott a politikával. Majd tavaly januárban Oláh Lajos testvérének nevére került, ő aktivizálta a társaságot. A Pesti Srácok birtokába került dokumentum szerint Oláh Alekszandr Lászlóé a Cheeragon több mint 75 százalékos tulajdonrésze. A maradék tulajdonrész pedig a svájci offshore-specialistákhoz került jutalék címén.
 
A portál forrásai fölvetették annak lehetőségét, hogy a Cheeragon Ltd.-hez kerülhettek a Gyurcsány-éra idején nyélbe ütött gazdasági lobbitevékenységek bevételei, azaz egyfajta fedőcégről lehet szó. Most pedig, a választás közeledtével újra szükség van a cégre, amely alkalmas lehet „támogatások”, innen-onnan befolyt bevételek „eltüntetésére”. Az informátorok arra is utaltak, hogy a pénzügyletekhez Puch László szocialista pártpénztárnoknak is köze lehetett.
 
Az újságírók megkeresték Oláh Lajost is, aki kijelentette, nem volt kapcsolata a svájci-angol „adóoptimalizáló” céggel, így arra a „butaságra” sem reagált, hogy annak köze lett volna az MSZP-hez vagy a DK-hoz. „Ha hazudni akar, akkor nyugodtan leírhatja, hogy pártfinanszírozásokhoz volt köze” – így fogalmazott a DK-s országgyűlési képviselő a Pesti Srácok kérdésére válaszolva.
 
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k) nyilatkozik a sajtónak 2015. szeptember 21-én az Országház előtt, ahol párt szimpatizánsai élőlánccal tiltakoztak a tömeges bevándorlás kezelését célzó, többek között a honvédség határ menti bevethetőségéről szóló kormánypárti törvényjavaslat ellen. Mögötte Oláh Lajos, a DK független országgyűlési képviselője (MTI / Szigetváry Zsolt)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink