Timmermans Orbán ellen kampányol Európában

Hírek
A bevándorláspárti szocialista Frans Timmermans, aki korábban sem tagadta hazánk bevándorláspolitikájával szembeni ellenszenvét, most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szerinte minden az Európai Néppártra leadott szavazat Orbánt és Kaczynskit segíti.

A holland politikus az európai szocialisták csúcsjelöltje, vagy ahogy Európában nevezik Spitzenkandidatja, azaz az adott frakció jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztjére. Ezt általában a választáson nyertes párt adja, ahogyan öt évvel ezelőtt, Jean-Claude Juncker esetében, akit Orbán Viktor egyébként nem támogatott.

A Politico beszámolója szerint Timmermans riasztónak nevezte az Európa-szerte érzékelhető jobbratolódást, melynek eredményeképpen a baloldali erők visszaszorulóban vannak a kontinens országaiban. A bevándorláspárti politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Néppártra szavazni egyet jelent Orbán és Kaczynski támogatásával.

Az olasz Demokrata Párt kongresszusán Timmermans kijelentette: „Az olaszok úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a válságban, de ezért nem az EB a hibás. Matteo Salvini olasz belügyminiszter barátait terheli a felelősség, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit.”

A brüsszeli elit mintapéldányának tekinthető Timmermans szerint tehát a határt megvédő, a bevándorlást megállítani akaró magyar miniszterelnök és az olasz belügyminiszter a felelős azért, mert a migránsok Angela Merkel meghívását követve Európába akarnak jönni, és azért mert a korábbi olasz kormány kiszolgálta a bevándorláspárti elit igényeit.

A nemzeti szuverenitást védelmező, az Európai Egyesült Államokat elutasító politikusok elleni fellépéssel Timmermans akarva-akaratlanul ugyan, de megmutatta a májusi választás tétjét: vagy egy német dominanciájú, kevert népességű, önmagát feladó birodalmi Európa, vagy egy erős nemzetállamok szövetségén nyugvó, a bevándorlást elutasító és kultúráját megvédő Európa állnak szemben egymással.

Borítófotó: Jan VAN DE VEL, European Union 2019

Ezek is érdekelhetnek

További híreink