Terrortámadás előkészítése miatt fogtak el egy férfit Szerbiában

Hírek
Terrortámadást előkészítésével gyanúsítják azt a vahhábita muszlim férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a szerb rendőrség - jelentette a Blic című belgrádi napilap szerdán.

Az újság információi szerint Armin Alibasicot január 13-án, a délnyugat-szerbiai Novi Pazarban fogták el a belbiztonsági szolgálat (BIA) és a rendőrség tagjai.

Armin Alibasic az utóbbi években a főleg bosnyákok által lakott országrészben, a Szandzsákban harcművészetet tanult, taktikai gyakorlatokat hajtott végre, valamint a hegyes területen gyakorolta a vadonban történő túlélést.

A férfi házában a rendőrség egy vegykonyhára bukkant, ahol robbanószer előállítására is alkalmas eszközöket, robbanószer-készítési útmutatót, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját, machetéket, valamint a különböző városok Novi Pazartól való távolságát tartalmazó jegyzeteket talált.

A Blic úgy tudja, hogy a férfi az utóbbi időben robbanószereket készített, amelyeket a környéken próbált ki. Éppen ez ad okot arra, hogy a hatóságok úgy gondolják, terrortámadásra készült – közölte egy neve elhallgatását kérő forrás a Bliccel.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink