Technikai szakadék tátong az okostelefon-eladások mögött

Hírek MTI / Figyelo.hu

A tavalyi évhez képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte – vélekedik az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC honlapján szereplő jelentés szerint,

a növekmény 2015 óta a legnagyobb lehet és felülmúlja az cég korábbi, 5,5 százalékos bővülésre vonatkozó előrejelzését.

A piackutató szerint a kedvező trend jövő évben is folytatódik, amikor az eladások 3,8 százalékkal, 1 milliárd 430 millió készülékre nőnek. Globálisan különösen az 5G rendszerű mobilkészülékek iránt emelkedik majd a kereslet,

a feltörekvő piacokon viszont a 4G-s telefonok lesznek a legkeresettebbek a koronavírus-járvány miatti tavalyi visszaesés után.

A jelentés szerint több ágazatban aggodalmat vált ki a félvezetők globális hiánya,

ugyanakkor a deficit hatása jóval kisebb az okostelefon-gyártók esetében.

Az IDC előrejelzése alapján 2021-ben 12 százalékkal 456 dollárra csökken az Android operációs rendszerű 5G telefonok átlagos készülékára (average selling price, ASP), 2022-ben pedig 400 dollárra esik.

Az idei évben az 5G-s telefonok legnagyobb piaca várhatóan Kína lesz, mintegy 50 százalékos részesedéssel, amelyet az Egyesült Államok követ 16 százalékkal. Nyugat-Európa, valamint az ázsiai- és csendes-óceáni térség együttes piaci részesedésést (Kína és Japán nélkül) 23,1 százalékra becslik.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink