Távol-keleti járat indulhat Debrecenből: befutó helyen a Wizzair

Hírek Dombi Margit
A Távol-Keletről érkező működőtőke nagyságrendje indokolttá teszi egy menetrendszerű járat indítását Debrecen és Kelet-Ázsia között. Az előkészítő tárgyalások más szereplők mellett a Wizzairrel is elindultak – közölte Magyar Levente. A külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a Wizzair első, Luthont repülő menetrendszerű járata indításának 10. évfordulója kapcsán tartott eseményen nyilatkozott erről a Figyelő.hu-nak. 

Megváltozott a tőke mozgási iránya

Magyar Levente a járatfejlesztés szükségessége indokaként rámutatott: a működőtőke mozgásának iránya mára jelentősen megváltozott: a befektetések döntő többsége immár nem Nyugatról, hanem a Távol-Kelteről érkezik. Ennek konzekvenciáit pedig, a légi közlekedésnek is le kell vonni, a feladatok megfelelő szintű elvégzésére fel kell készülni. Különösen így ez Debrecenben, ahová már eddig is a magyar GDP tíz százalékának megfelelő nagyságrendű működő tőke érkezett. A befektetői körben már eddig is hangsúlyosan képviseltették magukat a Távol-keleti cégek, a világ elektromos akkumulátor gyártó piacának 35 százalékát birtokló kínai CATL letelepedésével pedig, egyértelművé válik a Kelet-ázsiai tőke túlsúlya a cívis dominálta régióban. /Emlékezetes: az akkumulátor cellákat elválasztó Semcorp már építi gyárát, a CATL pedig, pár hete jelentette be a valaha volt legnagyobb magyarországi invesztíciót: debreceni gyártóbázisát több mint 7 milliárd eurós befektetéssel fogja megvalósítani. De hatalmas befektetést tervez a dél-koreai EcoPro is, amely tavaly decemberi bejelentése szerint 264 milliárd forintos beruházással kíván katódgyárat telepíteni a cívis városba.

A Debrecen Airportba év elején szállt be többségi tulajdonosként az állam, azzal a nem titkolt céllal, hogy annak fejlesztéséből felgyorsítsa. Ezzel a tranzakcióval a debreceni lett az egyetlen magyar tulajdonú repülőtér, ahol is fél évtizeden belül százmilliárd forintos nagyságrendű fejlesztést tervez az állam. A potenciálisan megugró forgalom megfelelő kiszolgálása érdekében új utasterminál és kifutópálya építése is szerepel a fejlesztési csomagban. Magyar Levente közlése szerint a Debrecenben a kolozsvári reptérhez hasonló színvonalú légikikötő kialakítását tervezik. Úgy számolnak, hogy a 2030-ra a mostani kétszázötvenezres forgalom megtöbbszöröződik, és eléri az évi 2,5 millió utast. Az ambiciózus fejlesztési tervek megvalósítása értelemszerűen nem független háborús helyzettől, illetve, az abból fakadó következményektől, de az a cél, hogy a repülési kapacitások tekintetében is stabilizálódjon Debrecen regionális vezető szerepe, és a légikikötő továbbra is hangsúlyosan legyen képes hozzájárulni ahhoz, hogy a város a dél-kelet-európai régió egyik gazdasági bástyájává váljon – fejtette ki a miniszter-helyettes. A háború kapcsán emlékeztetett, annak terheitől sok ezer milliárd forintos beavatkozással igyekszik megvédeni állampolgárait a kormány, ami nagy terhet jelent, ám vannak olyan feladatok, amiket ilyen körülmények között sem szabad feladni, a debreceni reptér működőképességének megőrzése pedig, mindenképpen ezek közé tartozik. Magyar Levente szerint Debrecen teljesítménye egyedülálló: az elmúlt években a város magához tudta vonzani a magyar éves GDP mintegy tíz százalékát gazdasági befektetési értékben. Mint ahogy egyedülálló a Wizz Air sikertörténete és a Debrecennel való együttműködése is.

Leggyorsabban növekvő légicég

A légitársaság sikerei kapcsán Váradi József vezérigazgatója ismertette: jelenleg a Wizz Air Európa leggyorsabban növekvő légitársasága, övék a legfiatalabb flotta, legnagyobb repülőgép rendelésállomány, likvid tőkéjük pedig, 1,6 milliárd euró ami 8-10 évre stabilizálja a cég helyzetét. A Wizz Air jelenleg 170 repülővel rendelekzik, ám 435-re van leadott rendelése, ezzel övék a világ legnagyobb rendelés állománya. Ezek leszállításával a cég flottalétszáma megháromszorozódik, átlag éltkora pedig, a jelenlegi öt évről három évre csökken. A rendelésállomány kapcsán hangsúlyozta, ez jelen válságos helyzetben felbecsülhetelen versenyelőny, mert e háború és válság által meghatározott gazdasági környezteben csak nyolc-tíz évre előre vesz fel rendelést az AIRBUS, illetve a Boing. A korábbi, koronavírus járvání kapcsán emlékehztetett, cégük akkor is fejlesztett: 60 új, hatékonyabb és alacsonyabb carbon lábnyomot hagyog repülőgéppel gyarapították flottájukat. Közölte, filozófiájuk a továbbiakban sem változik, vagyis, alacsony költségek mellett továbbra is tartani kívánják alacsony jegyáraikat. Az a céljuk, hogy Európában ők legyenek a legolcsóbb, legalacsonyabb költséggel dolgozó légitársasága. Utaslétszámuk alakulása kapcsán Váradi József elmondta, 2019-ben 40 millió utast szállítottak, idén viszont, el fogják érni az 53 milliót, ami 33 százalékos növekedést jelent. Debreceni üzletük kapcsán Várdi József kifejtette, 2012-es lutoni járatindításuk után még tucatnyi desztinációt repülnek a 2014-től Wizz Air egyik légibázisát is jelentő Debreceni reptérről. Rámutatott, sikereik nem kis részt Debrecenhez, a térség leggyorsabban fejlődő régiójához kötik őket, további terveikben is hangsúlyosan szerepel a város, illetve reptere.

A reptér léte versenyelőny

A Wizzair Debrecen-Luthon járatának 2012-es indítása óta 1,1 millió utast szállított Debrecenből, s ugyanannyi érkezett oda a légitársaság járatain. A nemzetközi forgalmat bonyolító, menetrendszerű járatokkal rendelkező reptérnek óriási szerepe volt abban, hogy ez alatt a tíz év alatt 10 milliárd euró működőtőke érkezett Debrecenbe. A légikikötő léte versenyelőny, egyik biztosítéka annak, hogy Debrecen 2030-ra a régió egyik legerősebb regionális gazdasági centrumává fejlődjön – mutatott rá Papp László Debrecen polgármestere.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink