Tartós 3,5 százalék fölötti növekedés következhet

Hírek
Az idén és jövőre is 3,5 százalék fölötti növekedést érhet el a magyar gazdaság és várhatóan 2019 közepére érhető el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos inflációs célkitűzése - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az M1 reggeli műsorában.  

Kijelentette, hogy a gazdaság bővülése jelentősen meghaladja az uniós átlagot, de az egész régió jól teljesít, így az európai gazdasági növekedés súlypontja Közép-Európába helyeződött. 

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a gyarapodást idén csupán az egyszeri technikai hatások mérsékelhetik, hiszen például tavalyhoz képest több ünnep esik hétköznapra, ami kissé visszafoghatja az ipar teljesítményét, de a nagyobb autógyárak modellváltása miatti kieséssel is számolni kell. 

A kiemelkedően jó tavalyi termésátlag miatt a mezőgazdaság teljesítménye mérséklődik éves bázison, de a növekedési pályát ez sem írja át alapvetően, hiszen a növekedést főképp az ipar, a szolgáltatások, a beruházások és a fogyasztás határozzák meg – tette hozzá. 

Balatoni András arra számít, hogy az infláció a következő hónapokban csökkenhet és az év végére várhatóan 2 százalékra mérséklődik, ezzel a jegybank toleranciasávjának legalsó határára állhat be. Az infláció ezt követően kissé nőni fog, de a vártnál valószínűleg jóval lassabban – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az emelkedést a vártnál enyhébben erősödő európai infláció is visszafogja.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink