Tarolnak a piacon a Toyota hibridjei, Elon Musk őszinte sajnálatára

Hírek vg.hu
Míg Elon Musk a hibrid járműveket egyfajta átlépendő „fázisként” utasítja el, a Toyota megduplázta a kategória gyártását, és most már egyre jobban látszik, hogy az utóbbi volt az előrelátó döntés, hiszen mindinkább felpörög világszerte a hibridek iránti kereslet.

A hibrid gépkocsik eladása valósággal szárnyalt eddig 2023-ban, hiszen az első három negyedévben az előző év azonos időszakához képest 48 százalékkal, közel 2,5 millióra ugrott, miután 2022-ben még 6 százalékkal visszaesett az értékesítés – idézi a Fortune magazin a The Wall Street Journalt.

Ez egy zakatoló piac

– mondta a magazinnak David Christ, a Toyota észak-amerikai üzletágának értékesítési vezetője, hozzátéve, hogy cége annyi – a benzinmotor és az elektromos motor kombinálásával tetemes mennyiségű üzemanyag megtakarítására képes – hibridet gyárt és ad el, amennyit nem szégyell.

Az elektromos járművek (EV) iránti kereslet eközben lehűlőben van.

A piac még mindig bővül, de a növekedés üteme jócskán lelassult. Miután a tavalyi év első felében 63 százalékkal nőtt globálisan, az idei év ugyanezen időszakában már csak 49 százalékkal emelkedett.

Ez a váratlan fordulat pedig arra késztette az autógyártókat – köztük a GM-et és a Fordot is –, hogy újragondolják az EV-gyártásra fordított beruházásaikat. A probléma részben abból adódik, hogy a vásárlók első hullámához tartozó, környezettudatos és jómódú fogyasztók már megvették az elektromos autóikat, a többiek viszont már jóval árérzékenyebbek.

Októberben már Musk is belátta, hogy a Teslákat is megfizethetőbbé kellene tenniük.

Az emberek nagy része fizetéstől fizetésig él, és rengeteg adósság, például hitelkártya- és jelzáloghitel-adósság korlátozza a vásárlóerejét

– mutatott rá a guru, miközben a Tesla kétéves mélyponton lévő negyedéves részvényenkénti eredményét magyarázta, amely 10 százalékkal maradt el a már egyébként is rosszat sejtő elemzők előrejelzésétől is.

Közben a harmadik negyedévben a Ford is 41 százalékkal növelte hibridjei eladását, könnyedén felülmúlva a villanyhajtású járművei értékesítéséből származó bevételeit. Sőt hozzátette, a következő öt évben megnégyszerezi az öntöltő hibridek eladását.

A teljes cikk a vg.hu-n olvasható.

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink