Tapasztalatcsere a vidékfejlesztésről

Hírek
Tiszaigarra és Budapestre látogatott egy magyar finanszírozású ENSZ-projekt részeként egy bosznia-hercegovinai delegáció.

Megérkezett Magyarországra az a magas rangú bosznia-hercegovinai küldöttség, amely a magyar kormány által finanszírozott FAO projekt megvalósításában vesz részt . A résztvevők az itt töltött három nap során számtalan helyi és országos, a vidék fejlődéséhez hozzájáruló gyakorlattal ismerkedhetnek meg. A delegáció tagjai között van Dusan Neskovic, Bosznia-Hercegovina külkereskedelemért és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter-helyettese, Nijaz Brkovic vidékfejlesztésért felelős miniszter-helyettes, továbbá a Livno-központú 10-es Kanton földművelésügyi minisztere, Ivica Brešić, és önkormányzati képviselői, akik a projekt munkacsoportjának is tagjai.

Az alig egy éve kezdődött projekt megvalósítása a tervek szerint halad. A végcél, amit 2018 végére terveznek elérni, hogy szakértői segítséggel, de az ott lakókkal közösen dolgozzanak ki több stratégiai dokumentumot: Bosznia-Hercegovina 10-es Kantonjának vidékfejlesztési stratégiáját és turisztikai megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá Livno és Bosansko Grahovo települések vidékfejlesztési terveit. A háttérben tehát már folyik ezek előkészítése, miközben az érintett szakterületek képviselői az észak-alföldi településen, Tiszaigaron, illetve később Budapesten láthatnak néhány gyakorlati példát hazai kezdeményezésekről.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigar alapvetően mezőgazdasági profilú település, ellentétben Livnoval. Mégis, tanulságos számukra megismerni egy vidéki térség felzárkózásának folyamatát és módszereit. Ezért a delegációnak bemutatják a helyi önkormányzat eredményes közfoglalkoztatási és közétkeztetési programjait és európai uniós társfinanszírozásban megvalósult projektjeit. A résztvevők láthatnak példát a vidékfejlesztési politika helyi szintű megvalósítására, előadást hallhatnak a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület helyi akciócsoportjának tevékenységeiről, a helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának folyamatáról, illetve számos helyi sajátosságról. Még egy környékbeli, a tiszaigari önkormányzat által üzemeltetett mézüzembe is ellátogatnak. Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban töltött napjuk során pedig azt is láthatják, milyen országos programokra épülnek ezek a helyi kezdeményezések. Az eredetvédelmi rendszer és a Magyar Sajtút hálózat például szintén hozzájárulhatnak a vidéki turizmus fellendítéséhez.

Borítókép: Fából készült sablont (módlát) ad társának egy vályogvető Tiszaigar határában

Ezek is érdekelhetnek

További híreink