Tállai András: számos kedvezményt vezetett már be a kormány

Hírek MTI

Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A november 11-e óta hatályba lépő kormányzati intézkedések nemcsak a gazdasági szereplőknek, hanem a családoknak és a lakosságnak is könnyebbséget jelenthetnek – tette hozzá.

Az elsőként meghozott intézkedés, az azonnali bértámogatási és adóügyi segítség a bezárások ellenére a vendéglátás és a szabadidő területén több mint 170 ezer, a szálláshelyeknél pedig közel 30 ezer munkahelyet védhet meg

– mondta.

A veszélyhelyzetre specializált bértámogatási program a bruttó bérek 50 százalékát fedezi.

A juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, és akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is igénybe lehet venni

– részletezte az államtitkár.

A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat a kormány a munkáltatói adóterhek novemberi megfizetése alól is mentesítette. A Pénzügyminisztérium számításai szerint

az adóügyi könnyítés csaknem 15 ezer vállalkozást érint, amelyeknek összességében 5 milliárd forint adót nem kell megfizetniük

– fogalmazott Tállai András.

A szálláshelyeket a kijárási korlátozások idején a kormány azzal segíti, hogy megtéríti az érintetteknek az előzetes foglalások alapján számított bevételkiesés 80 százalékát. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami több mint 11 ezer szálláshelynek közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent. Ennek a támogatásnak, éppúgy, mint az előző kettőnek, az adóügyinek és a bértámogatásinak is, az a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra – tette hozzá Tállai András.

November 14-én lépett hatályba az az intézkedés, amely az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára az eddigi 27 százalékról öt százalékra csökkentette a kiszállított ételek áfáját.
Az államtitkár elmondta, hogy a célzott áfacsökkentés szervesen illeszkedik a kormány veszélyhelyzet idején meghozott intézkedéseinek a sorába, amelyek a munkahelyek megőrzése mellett a gazdaság működésének fenntartását is szolgálják.

A veszélyhelyzetben a családok, a lakosság ügyintézési terheit is csökkentette a kormány – emelte ki az államtitkár. A járvány terjedésének megfékezése érdekében ugyanis meghosszabbította a lejáró személyi okmányok érvényességét.

 

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetnek

További híreink