Szövetkezhetnek majd a kismamák is

Hírek Figyelo.hu

Magyarországon több évtizedes múltjuk van az iskolaszövetkezeteknek, néhány esztendeje pedig már nyugdíjas-szövetkezetek is működnek. Az Országgyűlés előtt fekvő, a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetéről szóló törvényjavaslat ebbe a sorba illeszkedik – nyilatkozta a Figyelőnek Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Az alelnök elmondta:

a kismama-szövetkezetek – apró specialitások kivételével – ugyanúgy tevékenykednek majd, mint a már létező diák- és nyugdíjas-szövetkezetek.

Így aki kisgyermeket nevel és otthon van, az a gyes, illetve a gyed jogosultságának a végéig tag lehet egy ilyen részvételi alapú – vagyis egy tag, egy szavazat elv alapján működő – társas vállalkozásban, de újat is alapíthat. Az elnököt pedig maguk közül választják meg.

A kismama-szövetkezetek vállalkozói szerződés keretében vállalhatnak majd munkát – így a munkaadót nem terheli közköltségfizetési kötelezettség –, amelyet az önkéntesen belépő szövetkezeti tagok végeznek el, majd a bevételt elosztják egymás között. A munkát a létező legrugalmasabb formában teljesíthetik, hiszen bármikor helyettesíthetik egymást. A flexibilitás pedig kiemelten fontos a kismamáknak például a gyermekek megbetegedése miatt. Ez a kör – emelte ki a politikus – a magyar munkaerőpiacnak egy nagyon komoly tartalékát jelenti, ráadásul egy meglévő társadalmi igényt is kielégít ez a munkavállalási forma.

Kósa Lajos emlékeztetett arra:

a nyugdíjas-szövetkezetek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket,

hiszen folyamatosan növekszenek, jelenleg körülbelül nyolcvanezer tagjuk van a 2,5 millió nyugdíjasból. 2019-ben, amikor még csak húszezren voltak – emelte ki az alelnök – 10,5 milliárd forint értékben teljesítettek vállalkozási szerződéseket. De érdemes megjegyezni azt is – tette hozzá –, hogy két évvel ezelőtt 180 ezren voltak tagjai valamely hazai iskolaszövetkezetnek – mintegy felük felsőoktatási hallgató –, és abban az esztendőben 60 milliárd forint volt a bevételük. Mindez azt jelenti, hogy a piac is igényli őket.

A debreceni BMW-beruházás kapcsán Kósa Lajos elmondta, hogy a termelés valószínűleg 2023–24-ben kezdődhet meg.

Persze számolni kell azzal is – tette hozzá –, hogy a létesítmény elkészülte után jön egy viszonylag hosszú próbaüzem. De amint a gyár „belép” a magyar gazdaságba, a hazai GDP egy százalékát állítja majd elő.

A politikus szerint a választási kampány eddig soha nem látott mértékben lesz durva és rendkívül heves. „Ennek egyszerű oka van: az ellenzéknek egyetlen másodpercre sem szabad megengednie, hogy a puszta gyűlöleten kívül bármilyen tárgyi kérdés felmerüljön. Mert akkor azonnal világossá válik: ez a szivárvány- vagy – ahogy a győri jobbikosok nevezték – „moslékkoalíció” semmilyen kérdésben nincs azonos állásponton, sőt egymást is utálják, és csak a gyűlölet tartja őket össze” – vélekedett Kósa Lajos.

A teljes interjú a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

(Borítókép: Mirkó István, Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink