Szoftvergyógyszer sofőrhiányra

Hírek
Innovatív terápiával gyógyítaná a kínzó hazai sofőrhiányt egy hazai szoftverfejlesztő cég. Gépkocsi-vezetőt persze nem tud csinálni, de ha beválik a program, akár 30 százalékkal is javítható a gépkocsi-vezetők hatékonysága. 

Rájár a rúd a hazai fuvaroztatókra. Nem elég a Nyugat-Európában közlekedő magyar kamionok vezetőitől is megkövetelt magas bér és egyéb szigorodó szociális intézkedések sora, az akut sofőrhiány is  nehezíti az életüket. Hiába keres nettó 400-600 ezer forintot egy-egy hazai kamionsofőr, nincs belőlük elég. Részben érthető is, mert az elmúlt tíz évben két és félszeresére nőtt a nemzetközi fuvarozás teljesítménye Magyarországon. Jelenleg 12 ezer fuvarozó vállalkozás, 63 ezer gépjárművel, a hazai munkavállalók 3,5 százalékát foglalkoztatja a szektor. A logisztikai ágazat 500 milliárd forint árbevételt generál.

A további dinamikus növekedés azonban veszélybe került, mert állandósult a gépjárművezető hiány, amelyet a 2015-ben indult ingyenes sofőrképzés, még többszörös túljelentkezés mellett sem tudott megoldani. A végzett sofőrök ugyanis szintén külföldre mennek a magasabb fizetésért.

Ezért számít csodafegyvernek egy magyar szoftverfejlesztő cég innovatív programja, amely sofőrt ugyan nem tud csinálni, de szinte nullára csökkentheti – a rakodások előtti – várakozási időt.

Az alkalmazással akár 30 százalékkal is javítható a gépkocsi-vezetők hatékonysága és a gépjárművek futásteljesítménye, tehát jelentősen enyhíti a sofőrhiányt. A GLABs ugyanis olyan online időkaput fejlesztett ki, az melynek segítségével a szállítók online időpontot foglalhatnak a rakodásra. Az alkalmazás az időpont-foglaláskor figyelembe veszi a szabad rakodási kapacitásokat és rendelkezésre álló erőforrásokat is. A szállítók – az iparban bevált “just in time” rendszerben konkrét időpontra érkeznek, így a rakodás szinte várakozási idő nélkül elkezdődhet.

A rendszer figyelembe veszi a gyár, a logisztikai raktár erőforrásait, a targoncástól a portásig, azok leterheltségét, illetve az adminisztrációs terheket megosztja a fuvarozási folyamat szereplői között. A fuvarozáshoz kapcsolódó összes dokumentum egy helyen elérhető, egy online platformon, ezzel is biztosítva a szállítólevelek, EKÁER számok, szállítási azonosítók, minőségbiztosítói anyagok meglétét. Így nem vesznek el dokumentumok, sem pedig a fuvarozási folyamathoz kapcsolódó, lényeges információk.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink