Szintet lépett az ellenzéki bohóckodás

Hírek
Már régóta látható, hogy valódi mondanivaló híján az ellenzéki politikusok a botránypolitizálástól várják a sikert. Az MTVA székházában színészkedő Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes és többi balliberális politikus célja a figyelemfelkeltés, amihez már komédiába illő eszközöket is bevetnek. A saját pártjából is kiutált Hadházy igazi politikai bohócként a földön fetrengett és provokálta a biztonsági őröket.

A vasárnapi demonstráción is a már jól ismert politikai csoportok vettek részt, a Hősök terén és a közmédia épülete előtt is csupán pár ezren jelentek meg. Mivel nem sikerült az ellenzéki politikusoknak a várt tömeget az utcára hívni, egyéb eszközökkel, botránypolitizálással igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Ebben a láthatósági versenyben a Gyurcsány Ferenc mellett Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett és Hadházy Ákos áll az élen, de a szocialista politikusok közül mások is igyekeznek felkerülni a képzeletbeli ranglistára, sőt több jobbikos politikus is csatlakozott hozzájuk.

Az MTVA székházában Hadházy Ákos tudatosan provokálta a biztonsági őröket, hogy annak hatására ki kelljen küldeni az épületből. A saját pártjából is kiutált politikus igazi politikai bohócként a földön fetrengett, korlátokon mászott és lökdösődött az őrökkel.

Hadházy Ákos a földön fetrengett, provokálta a biztonsági őröket

Az ellenzéki politikusok szemmel láthatóan az ilyen botránypolitizálással igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, ettől remélik az alacsony támogatottságuk növekedését. 

A többség elutasítja az erőszakos ellenzékieket

A Vadhajtások stábjának egy videót is sikerült rögzíteni egy jobbikos tiltakozóról, aki vegzálta és provokálta  a rendőröket a tegnapi tiltakozáson – számolt be róla a 888.hu. A tüntetés egyes résztvevői kezdetben nyugtatják a provokátort, ugyanakkor miután letepetrék, a hisztérikus tömeg egyből áldozatot próbált faragni belőle. Az erről készült felvétel itt tekinthető meg:

Jól jelzi, hogy az ellenzék bakot lő ezzel a viselkedéssel, hogy a Századvég pénteki felméréséből a tüntetésekkel kapcsolatban kiderült, a válaszadók jelentős többsége, 83 százaléka elítéli a tüntetők agresszivitását, nem tartja elfogadhatónak az utcai erőszakot és a rendőrök ellen irányuló agressziót egy ilyen tüntetésen. Az agressziót nem csak a magukat jobboldalinak (89 százalék), hanem a magukat baloldalinak (73 százalék) vagy középen állónak (82 százalék) valló választók döntő része is elítéli.

A nyílt provokáció mögött a Soros-hálózat áll

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója nyilvánvalónak nevezte az ECHO TV Jó reggelt című műsorának hétfői adásában, hogy a Soros-szervezet mozgatja a szálakat. A politikus szerint az ellenzéki politikusok végleg leírták magukat, hiszen csak ahhoz értenek, hogy „piócaként rátelepedjenek” a tüntetésekre, de arra nem képesek és nem is törekednek, hogy a demonstrációkat békés keretek között tartsák. Hidvéghi igazi bolsevik módszernek nevezte azt, ahogy az ellenzéki oldal bizonyos politikusai próbálnak a mostani hisztériából politikai tőkét kovácsolni.

A Soros-hálózat kiterjedt szerveződés, ami többféle módon próbál hatást gyakorolni a közéletre, az egyik bevett módszere pedig az, hogy utcai zavargásokat szít akkor, ha nem sikerül a politikai támogatást egyéb módon megszereznie – mutatott rá Hidvéghi Balázs.

A kormánypárti politikus szerint rendkívül frusztráltak azok az emberek, akik mélységes csalódásként élték meg, hogy a balliberális erők és a Jobbik kudarcot szenvedett az áprilisi országgyűlési választásokon. Hozzátette: azt látni, hogy azok a szerveződések, amelyek korábban a Soros-egyetem kapcsán és egyéb ügyekben szerveztek már utcai zavargásokat, útlezárásokat, azok most még durvább eszközökhöz nyúlnak. A nyílt provokációk célja, hogy lejárassák Magyarországot, rossz hírét keltsék az országnak, illetve, hogy zavart okozzanak a közéletben – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Az ellenzéki politikusokról szólva Hidvéghi Balázs úgy értékelte, ők végleg leszerepeltek, bebizonyosodott, hogy nem pusztán politikailag, de közéleti szereplőként is teljesen felelőtlenek, hiszen a tömeg hergelésének az eszközévé váltak. A kormányellenes politikusok láthatóan képtelenek arra, hogy véget vessenek egy demonstrációnak, vagy békés keretek között tartsák – emelte ki.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink