A magas szintű együttműködés fenntartása Kínával egyaránt érdeke Magyarországnak és Európának is, enélkül nem lenne garantálható a gazdaság versenyképessége, a kötelékek elvágásának következményei pedig tragikusak lennének – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.
Szijjártó megbeszélést folytatott kínai kollégájával, Vang Jivel, a legfontosabb téma az ukrajnai háború és annak lezárása volt, melynek kapcsán a tárcavezető megköszönte a kínai erőfeszítéseket, és méltatta a Peking által prezentált béketervet, mondván, az az egyetlen javaslat, amely elismeri, hogy a csatatéren nincs megoldása a háborúnak.
A két külügyminiszter tárgyalásán felmerült az izraeli helyzet is, Szijjártó hangsúlyozta: ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, az könnyen elvezethet az emberiség történetének egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájához.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható