Szijjártó: Magyarország elutasítja az ENSZ menekültügyi csomagját is

Hírek
„Magyarország elutasítja az ENSZ globális menekültügyi csomagját is, mert az veszélyes és újabb migrációs folyamatok megindulását ösztönözheti" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ENSZ a globális migrációs csomaggal párhuzamosan elkészítette annak „testvérét", a globális menekültügyi csomagot is, amely arról szól, hogy akit a migrációs csomaggal nem tudnak behozni a főkapun, azt a menekültügyi csomaggal behoznák „a hátsó kisajtón".
    
Ugyan ez a csomag menekültekről szól, de az elmúlt időben több nemzetközi vita folyt arról, miként próbálnák menekültekké nyilvánítani olyanokat, akik illegális bevándorlóként érkeznek – magyarázta.

Szijjártó Péter kifejtette: sok vitánk volt az ENSZ bürokratáival arról, hogy kiket lehet menekülteknek nyilvánítani. Mi tudjuk, hogy nem menekültválsággal, hanem illegális bevándorlási válsággal szembesültünk itt Európában – mutatott rá.
    
Nagyon komoly nemzetközi törekvések vannak arra, hogy az illegális bevándorlókat menekültekké nyilvánítsák, és egy globális menekültügyi csomaggal behozzák őket Európába vagy Észak-Amerikába, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok nemcsak a globális migrációs csomagot, hanem a globális menekültügyi csomagot is elutasítja – tette hozzá.

    
Mint mondta, a menekültügyi kérdéseket a nemzetközi jogi térben már sok nemzetközi jogszabály rögzíti, ezek elegendőek, nem szükséges ezzel az újabb csomaggal átnyúlni az ENSZ-tagállamok feje felett arra kényszerítve őket, hogy illegális bevándorlókat fogadjanak be menekültek címén.

    
A külügyminiszter szerint a dokumentum tehermegosztásról szól, és ez volt a "varázsszó" a kötelező betelepítési kvóták áterőltetésekor is az EU-ban. Ezért Magyarország kezdeményezte, hogy az önkéntesség határozottan kerüljön bele a szövegbe, azonban ezt elutasították, ami „rendkívül árulkodó" – fogalmazott.

    
Szijjártó Péter kitért rá: az ENSZ tagállamainak útvonalakat és lehetőségeket kellene biztosítaniuk a migránsoknak, hogy munkavállalási vagy családegyesítési céllal belépjenek egy ország területére – ez a csomag „legárulkodóbb" pontja – ez is mutatja, hogy nem menekültekről van szó, hanem arról, hogy azokat juttassák ide, akiket a migrációs csomaggal nem lehet.
    
Megjegyezte: készpénz alapú beavatkozásokkal is segítenék a migrációs folyamatokat, ami a migránskártyák további elterjesztését jelentené, a migránskártyák hatását a közvetlen közelünkben, a Nyugat-Balkánon már láthattuk.

    
A tárcavezető közölte: a menekültügyi csomag szerint az ENSZ elvárja a tagállamoktól, hogy a bevándorlók szabadon, ellenőrzés nélkül közlekedhessenek egy országon belül, és a letartóztatásokat, őrizetbe vételeket vissza kellene szorítani. Ez olyan biztonsági kérdés, amelyből nem engedhetünk, hiszen ez kísérlet a határsértések következmények nélkülivé tételére – vélekedett.

    
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Európa közvetlen környezetében a konzervatív becslések szerint 30-35 millió olyan ember él, akik a saját élethelyzetük miatt bármikor elindulhatnak Európa irányába, és a globális migrációs csomag, valamint a globális menekültügyi csomag bátorítja ezeket az embereket, hogy Európába jöjjenek. Ezért Magyarország a globális migrációs csomaghoz hasonlóan a globális menekültügyi csomagot is elutasítja, és december 17-én Magyarország nemmel fog szavazni az ENSZ globális menekültügyi csomagjára.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink