Szigetvári Viktor: ezt most nyilvánvalóan be kell, hogy fejezzem

Hírek
Tegnap éjjel Vona Gábor, Hadházy Ákos és az MSZP elnökségének lemondása után az Együtt elnöksége is lemondott. Ma reggel Szigetvári Viktor, a párt választmányi elnöke letaglózva nyilatkozott saját felelősségükről és a párt jövőjéről.

Egy biztos: Szigetvári nem érez magában már annyi lelki erőt, hogy még négy évig "tekerje a bringát". Többször is leszögezte, hogy elismeri a saját felelősségét, és nem fog másokra mutogatni.

Ugyanis látható, hogy ez elkezdődött. Az MSZP és LMP politikusai már egymással ellenében nyilatkoztak . Ezzel szemben Szigetvári úgy véli, hogy az ellenzéknek inkább saját magában kéne a felelősséget keresnie. Ő legalábbis ezt fogja tenni.

Az Együttre rátérve úgy fogalmazott: "az, amit mi kínáltunk, az, amit én politikusként, miniszterelnök-jelölti vitában őszintén elmondtam, arra nem volt kereslet, és ezt a felelősséget el kell vállalni". Hozzátette, hogy 16 éve benne van a politikában, hat éve ráadásul pártpolitikusként, de ezt nyilvánvalóan be kell fejeznie. "Az országnak annyit tudok mondani, amikor 70-80 százalék – Budapesten kívül – a Fideszre és a Jobbikra szavaz, akkor lehet, hogy nem liberális politikára van szükség, én viszont nem tudok mást képviselni".

A párt jövőjével kapcsolatban azt fogja javasolni a tagságnak, hogy az Együtt ebben a formában ne folytassa. Beszélt arról is, hogy lesz egy tisztújító kongresszus, ahol a közösség majd eldönti, mi legyen a párt sorsa, akarják-e folytatni.

Borítófotó: Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink