A pezsgő a luxus egyik megtestesítője – másképp is kell vele terméket építeni?
Igen, sokkal személyre szabottabban. Élményt adunk át a vásárlónak, biztatjuk, hogy szánjon rá időt, élje meg a pillanatot. De ugyancsak élményt nyújthat akár a pezsgő gasztronómiai kötődéseit vagy a készítésének folyamatait megmutatni.
A nagyapja, az édesapja és az öccse is szőlész-borász – egyértelmű volt, hogy ezt a szakmát folytatja?
Dehogy! Számos más szakmába is belekóstoltam a mozgásterápiától a vendéglátásig. Viszont zsigeri szinten belém épült a szőlő, a föld. Számomra a „hazatérést” jelenti a pince, a friss bor, a permetezőszer illata. A szüleim nem erőltették, de az élet úgy hozta, hogy szőlőtelepítésre adódott lehetőségem a 2000-es évek elején. A hazai fogyasztók ekkor kezdtek nyitni a minőségi bor felé, ehhez pedig minőségi alapanyag kellett. A gazdák lelkesen ültették az új tőkéket – akkor még jobb áron, könnyebben lehetett földet vásárolni. Az elmúlt húsz évben a borkészítés minden fázisában sikerült alaposan elmélyednem, jelenleg két és fél hektáron gazdálkodok.
Hogy jött a képbe a pezsgő?
A férjem, Latorczai László szintén borász. Közös gondolatunk, szenvedélyünk, kíváncsiságunk a pezsgő. Mivel jól ismertük a szakmát, láttuk, hogy a borpiac már 2008 körül is nagyon telített volt, ezért próbáltuk megkeresni azt, ami egyedi, különleges lehet. 2009-ben jelöltünk ki először egy sauvignon blanc ültetvényt arra, hogy abból pezsgő készüljön, hiszen ha nem csendes bort tervezünk, akkor a szőlőt is teljesen másképp kell művelni, gondozni. Ráadásul lassan derült ki, mi került a palackba, mivel az első adagot 2012-ben nyithattuk ki.
Egyből jól sikerült?
Mi úgy hittük, igen, ám tartok tőle, hogy pincevakságban szenvedtünk. Ez azt jelenti, hogy nem tudtuk objektíven megítélni a saját termékünket. Boldogok voltunk, hogy működött a technológia, volt benne buborék, mások is szívesen kóstolgatták…. Aztán rájöttünk, hogy van hova fejlődni. Rengeteg tapasztalat kell ahhoz a magas minőséghez, amit megcéloztunk. Tíz éve kezdtük, de szerintem a hazai pezsgőkultúra még mindig gyerekcipőben jár. Eleinte tőlünk is főként karácsonykor-szilveszterkor vásároltak, és csupán az igazi ínyenceknek jutott eszükbe júniusban pezsgővel koccintani. Ez a szezonalitás szerencsére kezd eltűnni. A vásárlóknak be kell járniuk a saját útjukat az ismert márkáktól odáig, amikor már mernek egy szokatlan íz vagy egy ismeretlenebb termelő felé nyitni. Felismerik a minőséget, kedvenceket választanak, s akár szerda este vagy vasárnap reggel is eszükbe jut pezsgőt bontani.
Mernek kicsik maradni?
A méthode traditionnelle technológiával dolgozunk, amely a hagyományos francia módszer. Bár ez gépesíthető, mi a kézimunka hívei vagyunk, ennek 10-15 ezer palack a mennyiségi korlátja. 800-zal kezdtük, tavaly pedig már 3500 palackunk volt, akkor a 2017-es évjáratot értékesítettük. Hosszú évekig a férjemnek és nekem is volt másik állásunk, amely mellett foglalkoztunk a gyerekeinkkel és a pezsgővel. Tavaly tavasszal viszont rá kellett jönnünk, hogy ez így sem lelkileg, sem gazdaságilag nem fenntartható. Az idő szorításában képtelenek voltunk átadni magunkat a családi pillanatoknak, a szeretett munkánknak, vagy a termeléssel járó élményeknek. Egy kedves barátunk úgy fogalmazta meg, hogy a pezsgőnk, a márkánk egy visszafogott versenyló. Mert sokkal nagyobb potenciál rejtőzik benne, mint amit e felállásban meg tudtunk adni neki. Döntenünk kellett, hogy a lovat idő előtt nyugdíjazzuk vagy benevezzük végre egy versenyre. És ez utóbbihoz elsősorban a személyes odafordulásra volt szükség. Valakire, aki teljes egészében odaadja magát, úgyhogy hosszas gondolkodás után, ez lettem én. Azóta elkészült a webshopunk és a weboldalunk, valamint egy új pincét alakítottam ki. Most egy vendéglátóhelyiséget szeretnénk tető alá hozni, ahol kóstolókat rendezhetünk, mert ez régóta igény a vásárlók felől, akikkel már-már családias a viszonyunk.
Hogy keverednek a női és a férfi energiák a palackban?
A legtöbb feladatot közösen végezzük a férjemmel, de mindenki azt csinálja, amiben erősebb. Közösek a vízióink, az érdeklődésünk, de nem teljesen ugyanazt a végeredményt látjuk magunk előtt, és ez így jó. Vannak vitáink, születnek helyes és helytelen döntéseink, ami egy ilyen fiatal termék esetében kikerülhetetlen. Meg kellett tanulnom, hogy a tévutak is szükségesek a haladáshoz. Ahogy azt is, hogy a piac díjazhatja, amit mi hibának értékelünk.
Az arculat kialakításánál nem féltek, hogy a virágos címkével túl nőies lesz az összhatás?
Abszolút tudatosan fordultunk az általunk legjobbnak tartott márkaépítő csapathoz, az Unger and Partnershez. A kialakításban annyi szerepem volt, hogy amikor elém tették a kész terveket, akkor nem okoskodtam, és nem kértem semmilyen változtatást. Unger Zsolt az első pillanattól velünk van barátként, szakemberként és folyamatosan kíséri a fejlődésünket. Rengeteget segített például abban, hogy miként éljem meg, hogy egy terméken az én nevem szerepel. Amikor ez már nehézséget okozott számomra, tudatosan foglalkoznom kellett azzal, hogy mit kezdjek a „Betettem a Rácz Lillát a hűtőbe” vagy a „Bontsunk egy Rácz Lillát!” mondatokkal. Ez elsőre viccesnek tűnik, de valós probléma. Szintúgy sokat beszélgettünk arról, hogy hol a pezsgő helye a termékpalettán, ezen belül hol a magyar pezsgőé, és miként kell edukálni a vásárlókat. Hogy ez utóbbi semmiképp ne kioktatás, hanem sokkal inkább felemelés legyen, sok-sok jókedvvel.
Folyamatos játékos kedv jellemzi a pincészetet, most mivel kísérleteznek?
Minden évben egyféle pezsgőt készítünk, de most kíváncsiságból kis mennyiségben rozépezsgőt is palackoztunk. Illetve pár éve figyeljük, hogy ugyanaz az alapanyag másképp fejlődik, más lesz az aromavilága a másfél literes magnum palackban. Hiszem, hogy van az a közönség, amely nyitott ezekre a finom árnyalatokra.
Hogyan jellemezné három szóval a pezsgőjüket?
Mivel elfogult vagyok, akár a gyerekeimmel, inkább azt sorolom, amit mások visszajeleztek. Kifinomult, érett, mámoros. Személy szerint nekem az a legfontosabb, hogy örömet adjon.
A teljes interjú a Figyelő hetilap 18. heti számában jelent meg.
