– Szerbia aggodalma prioritás lesz Oroszország számára – idézi Dmitrij Peszkov csütörtöki nyilatkozatát az újvidéki magyarszo.rs a belgrádi hírügynökségek alapján. A Kreml szóvivője Aleksandar Vučić államfő kijelentésére reagált, miszerint problémát okoz Szerbiának, hogy Moszkva rubelben kéri a földgáz árát.
Peszkov szerint mivel Bulgária (akárcsak a többi uniós ország és további kilenc állam) ellenséges lépéseket tett Moszkva irányában, ha akarja, ha nem, rubelben kell fizetnie, ugyanakkor ez nem vonatkozik Szerbiára.
Dušan Bajatović, a Srbijagas állami szolgáltató vezérigazgatója kijelentette: a bulgáriai gáztranzitot nem érinti a „rubelesítés”, és a Balkáni Áramlatra vonatkozó, 20 évre aláírt szerződés szerint Bulgária nem állíthatja le a területén keresztül történő tranzitot. „Ezt az oroszok már 2023 végéig kifizették a bolgároknak” – mondta Bajatović, aki szerint jó, hogy a Gazprom és a Gazprom Export nincs a szankciós listán.
– Szerbiát az Orosz Föderáció nem tekinti ellenséges országnak, és úgy gondolom, hogy ez soha nem is történik meg, tehát valószínűleg sikeresen megoldjuk a gáz és az orosz kőolaj beszerzését is, és hiszem azt, hogy az EU-nál megértésre találunk – mondta a vezérigazgató. Közölte még, hogy a Srbijagas megkezdte a Bánságban, Törzsudvarnokon (Banatski dvor) lévő tároló feltöltését a pillanatnyi piaci ár szerint. Ez immár ezer köbméterenként, szállítással együtt elérte az 1400-1500 dollárt. Naponta érkezik a szerződésben lefektetett hatmillió köbméter földgáz, emellett Törzsudvarnokon a szerbiai tartalékok 50 millió köbmétert tesznek ki, a Gazprom Export 160 millió köbméteréből pedig Szerbia 40 millió köbméterre számíthat tőzsdei áron. (Emlékeztetőül: decemberben Aleksandar Vučić államfő azt mondta, hogy a napi hatmillió köbméter orosz gázért Szerbia ezer köbméterenként 270 dollárt fizet a Gazpromnak.)
A szerbiai sajtó idézi a Kreml szóvivőjének a válaszát arra a kérdésre is, hogy az európai vásárlók nem tekintik-e szerződésszegésnek a rubelre való váltást. Azt mondta: amint kapcsolatba lépnek Moszkvával, és elmagyarázzák nekik az új feltételeket, belátásuk szerint állást foglalhatnak.
Januárban a Gazprom külföldi földgázeladásainak 58 százalékát euróban számolták el, 39 százalékát dollárban, 3 százalékát pedig fontban, emlékeztet az újvidéki hírportál.
M.J.