Szemkilövés: a Bastille napja

Hírek

Körbefordul a múlt: a franciaországi sárgamellényes mozgalommal szembeni, egyre brutálisabb rendőri fellépés kísértetiesen emlékeztet a 2006 őszén, Budapesten történtekre. „Amikor a Bastille-hoz értem, kisebb dulakodás alakult ki a téren. Én, aki a pacifizmust hirdetem, előre mentem, hogy visszahozzak onnan néhány embert, hiszen nem a sárga mellényesek léptek fel agresszívan. Mások voltak ott, akik csinálták a fesztivált a rendőrökkel. Nem akartam, hogy megint elveszítse valaki a szemét – számolt be a BFMTV-nek Jerome Rodriguez azt követően, hogy a Bastille-nál, ahol befolyását és ismertségét felhasználva pacifikálni igyekezett a kialakult helyzetet, lövés érte a jobb szemét.

A portugál születésű, ám gyermekkora óta Franciaországban élő Rodriguez a mozgalom ismert alakja, és közel áll a tüntetéssorozatot elindító Eric Drouet-hez. Nem ő az első olyan áldozata az immár 11. alkalommal rendezett tüntetéssorozatnak, akinek a szemét érte a lövés. A Le Figaro című konzervatív lap internetes kiadása január 21-én arról számolt be. hogy Rennes-ben, a január 19-i megmozdulások során súlyos szemsérülést szenvedett egy 27 éves fiatalember. Az ő nevét, valószínűleg a család vagy az áldozat kérésére, nem közölték. A férfi 3 órás műtéten esett át, a szemét már nem sikerült megmenteni. A lap által idézett irodalomtanár, Marie-Laure Leroy kemény hangú internetes nyilatkozatban ítélte el a hatóságokat, akik fegyvertelen fiatalok ellen gránátokat használtak. A múlt heti esetet egyelőre nem követte feljelentés, ám Rodriguez ügyvédje gyilkossági kísérlet miatt fordul a hatóságokhoz az intézkedő rendőrök ellen. A sajtóban élénk vita folyik a felhasznált eszközökről, a Libertaion még a bevetett gránát becsapódási sebességét és tűzerejét is közölte; szintén komoly számháború folyik a megmozdulásokat illetően a hivatalos forrásokat közlő AFP hírügynökség által közölt, városonként 2-7 ezer fős tömegekről szóló hírek kapcsán. A Facebookra sorban kerülnek ki fotók és videók, melyeken végeláthatatlan tömegek láthatóak. A felvételek ugyanazokon a helyszíneken készültek.

A rendőri és feltételezhető titkosszolgálati módszerek alkalmazása is felidézi a 2006-ban, Magyarországon történteket: az áremelésekkel, „reformokkal”, életszínvonal-zuhanással eleve feszült hangulatba került laskosság provokálása, az elégedetlenkedők között felbukkanó, törő-zúzó, a megmozdulásokon részt vevőket lejárató „ismeretlenek” megjelenése, az eleinte békésnek, majdhogynem gyámoltalannak tűnő rendőri erők váratlanul brutálissá váló fellépése. Hasonló, különös párhuzam a szemek kilövetése. Óhatatlanul fölvetődik, hogy a korai szocialista mozgalmak látványos „internacionálékon” egyeztették programjaikat, módszereiket.

Az interneten, szintén emlékeztetve a magyarországi eseményekre, gyorsan és a sajtó manipulációival szemben a lakosság valós hangulatát idézve jelenik meg nagy tömegű információ, szellemesen megvágott felvételek özöne, és véleménynyilvánítás. Rodriguez súlyos sérülése valósággal sokkolta a második nyilvánosságot, a netes közvéleményt. Sokan írták, hogy most aztán mindenkinek az utcára kell mennie, Macron napjai pedig megszámláltattak.

Egy videón Emmanuel Macront francia nemzeti színbe öltözött, öltönyös férfiak nagy tömege fogadja tapssal, ovációval. A videó címe: Tudósítás Észak-Koreából. Macron belépője után a képen megjelenik „A diktátor” felirat.

Természetesen nem csak magyar párhuzamok észlelhetők: egy métert sem kell menni, hogy fölfedezzük, a Bastille közelében történt ez a legutóbbi, az egész országot megrázó fiaskó. A Franciaországban folyó zavargássorozatot még mindig túlzás lenne forradalomnak nevezni, ám a helyszín figyelmeztet. Megtörtént, ismét, a Bastille napja.

Borítókép: Rendőrök zárják le a Bastille teret a francia kormány szociális és adópolitikáját ellenző sárgamellényesek tüntetésén Párizsban 2019. január 26-án (MTI/EPA/Etienne Laurent)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink