Százmilliárd felett lehet a Richter éves profitja

Hírek figyelo.hu
Pénteken érkezik a Richter negyedéves és éves beszámolója, az elemzők mérsékelt árbevétel-növekedés mellett javuló eredménymarzsokra számítanak. A Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint az utolsó háromhavi nyereség meghaladta a 23 milliárd forintot, így 2020-at százmilliárd feletti profittal zárhatta a gyógyszergyártó.

A Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint 23,1 milliárd forint adózott eredményt ért el a Richter 2020 utolsó negyedévében. Ez kismértékben felülmúlná a harmadik negyedéves, 22,6 milliárd forintos eredményt. A várakozást 2019 utolsó negyedéves eredményével (amely 12,4 milliárd forint veszteség volt) összevetni most kevéssé érdemes, hiszen a bázisszámot egy egyszeri tétel, az Esmyához kapcsolódó értékvesztési elszámolás jelentősen rontotta.

A tavalyi első kilenc hónap nettó profitja 80,6 milliárd forint volt, így egy húszmilliárdos eredmény már elég lenne a százmilliárd forint éves nyereség eléréséhez.

A konszenzus szerint a Richter negyedéves bevétele 4,5 százalékkal nőtt, a várt 145 milliárd forintos érték időszakos rekord lenne. Ennél is dinamikusabban (8,5 százalékkal) emelkedhetett a bruttó profit, s ezzel együtt a fedezeti hányad jelentősen – 2 százalékponttal –, 56,4 százalékra javulhatott.

Az üzemi eredmény megközelíthette a 30 milliárd forintot, ha a várakozás beigazolódik, a negyedéves EBIT-marzs 20,5 százalék volt, ilyen magas üzemi hányaddal általában csak a legoptimistább elemzők kalkulálnak a Richtert követő szakértők közül.

Az eredmény alakulásában továbbra is meghatározó a Vraylar forgalmazása után a Richtert megillető royalty, ennek összege 2019 záró negyedévében 57,4 millió dollár volt, amelyet az értékesítési partner előzetes adatai alapján ezen a tételsoron 74 millió dollár, vagyis 37 százalékkal magasabb összeg követhetett. Ez önmagában 22 milliárd forintnak, a várt üzemi eredmény 74 százalékának felel meg. Az Erste jegyzete szerint a magas üzemi marzs a royaltybevételek emelkedése mellett a Covid-járvány miatt továbbra is alacsony marketing- és értékesítési költségeknek köszönhető.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink