Százhúszmilliárdos fejlesztés Kaposváron

Hírek
Több mint hatszáz új munkahelyet hoz létre Kaposváron az a két beruházás amely 120 milliárdból valósul meg. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.

Az autóipari fejlesztést a török Sisecam csoport hajtja végre: a 85 milliárd forintos beruházáshoz az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt. A 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit 150 országba exportálja.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a válságok évtizedét tudhatja maga mögött, hiszen a pénzügyi, majd a migrációs krízis után jött a koronavírus, illetve a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek, most pedig háború tört ki a szomszédban. „A kormány sikeres válaszokat adott a válsághelyzetekre, de a döntésekhez mindig higgadtságra, megfontoltságra és felelősségteljes viselkedésre volt szükség” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek fontos alapját adta az a politikai stabilitás, amely lehetőséget biztosított a nyugodt döntéshozatalra. Emlékeztetett rá, hogy a kormány a járvány idején is ragaszkodott bevált gazdaságpolitikai stratégiájához, és a munkanélküliség finanszírozása helyett elindította minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját, amelynek nyomán a tavalyi lett a legsikeresebb év hazánk gazdaságtörténetében. Szerinte Magyarország „Európa legversenyképesebb, legvonzóbb beruházási környezetét biztosítja”. A politikus ígéretet tett arra, hogy a kormány folytatni fogja az adók csökkentését és a beruházások támogatását.
A másik átadást az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. tartotta. A cég kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását. A miniszter úgy vélekedett, a beruházás új dimenzióba helyezi a magyar sertéshús-feldolgozást, így a cég a jelenlegi 44 százalékos exporthányadát először 56 százalékra, majd kétharmadosra emelheti. Arról is beszélt, a magyar élelmiszeripar teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt és meghaladta a 4500 milliárd forintot, majd az idén az első hónapban is 34 százalékkal bővült.
Szavai szerint ugyanakkor a szektorra az ukrajnai háború miatt nagyobb teher fog hárulni a következő időszakban, hogy bírja a növekvő termelési igényeket.

(Bortókép: Autók ablakait szerelik össze a gyártás végén a Sisecam Automotive Hungary Kft. aszódi üzemében 2022. február 8-án. Az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó cég hárommilliárd forintos fejlesztéséhez az állam 650 millió forint támogatást nyújt. Az idei év végéig megvalósuló projekt nyomán száz új munkahely jön létre. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink