Számos nemzetközi és hazai szakmai díjat zsebelt be a luxusszálloda

Hírek Sz. H.
Az UNESCO világörökség részét képző, és a főváros egyik leglenyűgözőbb épületeként számon tartott déli Klotild-palota 120 évvel ezelőtt épült a mai Ferenciek terén. Öt éves felújítást követően nyitott újra 2021 nyarán Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapest néven. Az ikonikus épület új formájában több neves építészeti díj zsűrijét is lenyűgözte.

A déli Klotild palota nyerte el idén az Építőipari Mesterdíj Alapítvány díját, az Építőipari Nívódíjat, amit a kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építmények, illetve az ezekben közreműködő szervezetek pályázat útján történő szakmai elismerésére alapította az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület.

 

A történelmi lépcsőház

 

A hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket, valamint beszállítókat megszólító Klasszis TopDesign 2022 szakmai verseny Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenye. Ennek mezőnyében a Matild Palota 3 kategóriában is bezsebelte a fődíjat idén, hiszen övé lett az év fővárosi szálláshelye, az év vendégszobája és a – nemrég az éjszakai életbe revü műsoraival berobbanó – Matild Café & Cabaret pedig elnyerte az év kávézója címet.

A déli Klotild-palota 120 évvel ezelőtt épült Klotild Mária szász-koburgi és gothai főhercegné védnöksége alatt. Az építészeti terveket Dajka Péter és Puhl Antal építészek álmodták meg, a palota belső tereinek kialakítása pedig az MKV Design alapítója, Maria Vafiadis díjnyertes tervező munkájának gyümölcse. A dizájn a modern luxus elemeket ötvözi az eredeti motívumokkal, amelyeket a korabeli rajzok és fényképek alapján restauráltak.

Az International Property Awards a legkiemelkedőbb teljesítményt elért vállalatokat díjazza, az ingatlanipar minden szektorát lefedve. Az elbírálás a design, a minőség, a szolgáltatás, az innováció, az eredetiség és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség alapján történik, régiókra bontva. Az Európai térségből összesen 6 különböző díjat zsebelt be a Matild a megmérettetés során. Kiemelték a lakosztályok és a fürdőszobák belsőépítészeti megoldásait, illetve a The Duchess rooftop bárnak és a hotel éttermének, a Spago by Wolfgang Puck Budapestnek a design megoldásait is.

Fotó: Matild Palace, a Luxury Collection Hotel Budapest

Ezek is érdekelhetnek

További híreink