Szalay-Bobrovniczky Kristóf: több katonai konvoj várható az utakon

Hírek P.T.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elrendelte a haderő készenlétének fokozását. A Kossuth Rádióban arról beszélt az orosz-ukrán háború és a déli migránshelyzet indokolja a lépést.

Az ország keleti szomszédjában „szűnni nem akaró háború” van, délről pedig embercsempészek által szervezett illegális migránsok egyre agresszívebben jönnek. Az események elé kell vágnunk – mondta a miniszter. Mint folytatta, Magyarország a béke pártján áll, és arra számít, nem fog elérni a magyar határig a háború, de mégis mindent meg kell tenni, hogy erre felkészüljünk.

A haderő készenlétének fokozása a katonákat érinti, akik a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni. Ez azt jelenti, több egyenruhást fognak az emberek látni, az utakon több katonai konvoj lesz látható, és időnként a légierő is hangosabb lesz.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra is kitért, a haderőfejlesztés eredményeként az elavult, hagyományos, régi technikát folyamatosan váltják le mind a szárazföldi haderőnemeknél, mind a légvédelemben, mind a páncéltörő képességet illetően, és a légierőt is szisztematikusan, előre meghatározott terv szerint fejlesztik

Ezek is érdekelhetnek

További híreink