Íme a játék, amely ezer százalékkal megdobta az Xbox konzolok eladását

Hírek P.A.R.
Szeptember 6-án megjelent az ősz legjobban várt játéka, a Starfield. Az űrben kalandozós szerepjátékra két nap alatt több mint hatmillió játékos vetette rá magát, miközben az Xbox-eladások ezer százalékkal nőttek a játék hatására.

Az év végének egyik legjobban várt játéka a Bethesda RPG kalandjátéka, a Starfield. A videójátékos-közösséget egyértelműen lázban tartotta a világűrszimulátor megjelenése, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben a híres fejlesztő stúdió fénye igencsak megkopott. A The Elder Scrolls és a Fallout szériákat jegyző csapat legújabb alkotása valódi űrhajóként száguld a csillagok felé.

A Starfield szeptember 6-án jelent meg világszerte, de aki nem bírta ezt kivárni, az már korábban is megvásárolhatott egy igen borsos árú early access kiadást. A játék csak számítógépeken és a Microsoft Xbox konzoljain érhető el, ami meg is tette a hatását.

A Starfield megjelenése előtti napokban az Xbox Series X eladásai több mint ezer százalékkal megugrottak az Amazonon az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában – idézi a Világgazdaság az IGN Hungary-t írt. A lap egy X-felhasználó bejegyzését szúrt ki, aki az Amazon felületének információit osztotta meg a konzolról. A Series X mellett az eladások 1056 százalékos növekedése látható.

A játék elképesztő anyagi és kritikai siker lett.

A megjelenés óta már több mint hatmillió játékos pattant űrhajóba, és indult el kalandozni a csillagok közé. Ezzel a Starfield a Bethesda történetének legnagyobb nyitócíme lett, ami nem kis teljesítmény egy olyan csapattól, amely a 2011-ben megjelent The Elder Scrolls V: Skyrim szerepjátékot is leszállította. A Skyrimből a 12 évvel ezelőtti megjelenésekor 7 millió példány fogyott az első héten, illetve 2023 júniusáig több mint 60 millió darabot adtak el belőle.

További részletek a Világgazdaságban.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink