Steve Bannon elmondta véleményét Orbánról

Hírek
Donald Trump volt elnöki tanácsadója kedden egy zürichi rendezvényen a Hetek kérdésére elmondta véleményét a magyar miniszterelnökről, többször is párhuzamot vonva közte és az amerikai elnök között.
Steve Bannon a svájci Die Weltwoche című lap eseményén szólalt fel, ahol a Hetek kérdésére reagálva úgy fogalmazott, Orbán Viktor hasonlít Donald Trumpra abból a szempontból, hogy a sajtó nem igazán akar azokról az eredményekről írni, amiket elértek. "Ő egy igazi hazafi és egy igazi hős" – vélekedett. A Breitbart egykori főszerkesztője válaszában azt mondta, "nem tudja megjósolni a magyar választás eredményét", de szerinte Orbán "az elvek embere". 
 
"Úgy vélem, hogy ma a hitelesség és a meggyőződés jelentik a tartós sikert" – fogalmazott Bannon. Hozzátette, a magyar miniszterelnök Donald Trumppal együtt "tökéletes példa arra az emberre, akiről a mainstream média sosem hajlandó egy jó szót sem szólni". "És ez a legfőbb oka annak, hogy kedveljük őt" – vélekedett az amerikai stratéga.
 
Bannon beszédének és válaszainak további részleteit a Hetek pénteken megjelenő számában olvashatják.
 
Borítófotó: Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök stratégiai főtanácsadója (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink