A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével ezért most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk.
“Start it @K&H inkubátorprogramunkra 37, többnyire informatikai érdekeltségű csapat jelentkezett, de a pályázók között az egészségügy, oktatás, turizmus, szállítás, pénzügy és jog szektorában újítást tervező startupok is indultak. Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy ma már egyre több
területet hódít meg a startup világ” – mondta el Németh Balázs, a K&H változáskezelés divíziójának vezetője a nyertes csapatok kiválasztásakor.
A pályázati lehetőség lezárultával 10 új cég került be a Start it @K&H inkubátorba, és kap helyet az alkotói légterű, inspirációforrásként is szolgáló közösségi térben, ahol a féléves inkubálás során folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is bekerülnek.
„Az első körös szakértői értékelés során három szempont szerint pontoztuk a jelentkező startupokat: az ötlet minősége, a csapat sajátosságai, illetve a piaci potenciál alapján mérlegeltünk. A legjobb 16 csapatot invitáltuk meg a startup ökoszisztémában leginkább Pitch Day-ként nevezett szakmai konzultációra, majd a végső prezentációk megtekintését követően egy banki és külsős szakemberekből álló zsűri döntött a programba bekerülő csapatokról” – tájékoztatott a most lezárult kiválasztási folyamatról Németh Balázs.