Star Wars: mi ment félre?

Hírek
Kétségtelen, hogy a mozibizniszben az idei év legnagyobb negatív meglepetését az új Star Wars film szállította.  

Mióta a Disney stúdió felvásárolta a Csillagok Háborúja filmek jogait, sikert sikerre halmoztak. Az eddig bemutatott három film mindegyike több mint 1 milliárd dollárt hozott a kasszáknál. A sikerszériának azonban vége: a híres csempészről Han Solo-ról készült spin-off az első hat napján mindössze 196 milliót tudott összeszedni, a végső forgalom pedig valószínűleg 500 millió alatt fog megállni, vagyis a legpozitívabb forgatókönyv esetén is nullszaldós lesz. Pedig egy olyan franchise-ról beszélünk, amely eddig mindig kimagasló eredményeket ért el. A 9 filmből 8 eddig a saját évében a legnézettebb mozifilm volt. Mi történt? Mégis milyen tényezők fogták vissza a Solo film forgalmát? Hát lássuk csak:

Premierdátum

Sokáig a Star Wars filmek afféle nagy mozis események voltak. Az eredeti és a prequel trilógiák egyes epizódjai is 3 évente jöttek ki, ráadásul a trilógiákat több mint egy évtized választotta el egymástól. A Disney láthatóan szakítani akart a hagyományokkal: először évente jöttek az új Csillagok háborúja mozik, majd a Solo-val új területre merészkedtek: mindössze hat hónappal az előző rész után jött az új spin-off.  Ez már önmagában kockázatos lépés volt pláne úgy hogy a marketing gépezet beindításával kivárták a karácsonyi film, Az utolsó jedik kifutását. Tehát bő három hónappal a Solo érkezése előtt még egyetlen filmkockát se lehetett látni az egészből. Ehhez vegyük hozzá, hogy az utóbbi években a Star Wars alkotásoknak nem volt érdemi konkurenciája. A december teljesen az övék volt. Most viszont az év legjobban várt hollywood-i filmje az új Bosszúállók után mindössze 1 hónappal debütált a Solo, ráadásul egy héttel korábban érkezett egy másik nagy sikervárományos képregényfilm is a mozikba, a Deadpool 2.

A téma 

Már a bejelentés óta egyértelmű volt, hogy ez a film – függetlenül attól hogy mikor mutatják be – a nagyközönséget nem igen érdekli. Han Solo ugyan kultikus figurának számít, de főleg Harrison Ford játéka miatt. Azt viszont a kezdetektől lehetett tudni, hogy itt a híres csempész megformálását egy viszonylag ismeretlen fiatal színészre Alden Ehrenreichre fogják bízni. Ráadásul a film főbb fordulatait sem fedte homály: lehetett tudni, hogy Han valamiképp majd megteszi a Kessel futamot, amivel még az 1977-es eredeti Star Warsban dicsekedett, elnyeri a hajóját egy játékon és összeismerkedik a yeti kinézetű társával Chewbaccával. Egy film ami nem ígér semmi meglepetést, nem igen tudja felcsigázni a nagyérdeműt.

Forgatási balhék 

Mivel a marketing gépezetet csak késve indította be az egeres cég, ezért a filmről szóló cikkek most februárig nagyrészt a forgatással foglalkoztak. Az pedig nem volt épp egy rózsás menet. Az utolsó előtti pillanatban szinte a forgatás végén jelentették be, hogy vissza az egész: az eredeti direktorokat Phil Lordot és Christopher Millert tavaly nyáron lapátra tették, a helyükre pedig behívták Lucas egykori jóbarátját Ron Howardot, akivel a film 80 százalékát újraforgatták (Howard annak idején egyébként felkérést kapott arra is hogy forgassa le az 1999-es Baljós Árnyakat, de azt visszautasította). Na most Ron nem éppen a merészségéről ismert. A váltás miatt hónapokig azon csámcsogott a sajtó, hogy mennyivel unalmasabb lesz így a film mintha maradt volna az eredeti páros. Rengeteg negatív PR-t kaptak tehát.

Az utolsó jedik fogadtatása 

Talán minden másképp alakult volna, hogyha a tavalyi 8. rész megnyeri magának a közönséget. Csakhogy Az utolsó jedik roppant megosztó lett. Óriási viták alakultak ki a film nyomán: hol mesterműnek, hol a Star Wars filmek megbecstelenítőjének lett kikiáltva. Az író-rendező Rian Johnson már arról se tudott nyugodtan írni a közösségi oldalakon, hogy evett egy jót valahol, anélkül hogy ne zúdultak volna a bejegyzései alá tömegek, akik aztán elküldték melegebb éghajlatra. Magyarán a légkör nem nagyon kedvezett a küszöbön álló újabb Star Wars filmnek.

Kritikák 

Az egyik közös elem a Disney-éra Star Wars filmjeiben, hogy a kritikák mindegyiket a keblükre ölelték. Talán épp ezért a Solo-nál az volt a nagy terv, hogy idő előtt zöld utat adnak a recenzióknak. Az első kritikákat már vagy egy héttel a premier előtt lehetett olvasni. Az ítészek többségének pedig tetszett. Az egyik legnagyobb aggregátor oldal a RottenTomatoes adatai szerint a kritikusoknak több mint a két-harmada, összesen a 71 százaléka szerette a filmet (328 kritikából 234 a pozitív). Csakhogy a filmes sajtó imádja a botrányokat és mivel ez a 71 százalék alacsonyabb, mint a korábbi filmek mutatói (Az utolsó jedik például 91 százalékot kapott), elkezdték azt terjeszteni, hogy az ítészek nem szeretik a Solo-t és inkább a lehúzó írásokra koncentráltak. Így a bemutató előtt inkább az a hír terjedt el, hogy a film bizony elég gyenge lett.

(Elemzésünket nem annyira érinti ezért így a végére csak zárójelben jegyezzük meg, hogy jelen sorok írója szerint egyébként a Solo rendkívül szórakoztató lett. Viszont a szinkronos verziót érdemes kerülni – a szerk.)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink