Stabilizálták a Notre-Dame struktúráját

Hírek
Az építészek és az építőmunkások stabilizálták a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és a tűzoltók péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről - jelentette be péntek éjjel a tűzoltóság.

Már nem áll fenn a veszélye annak, hogy az építmény falai leomlanak – mondta Gabriel Plus alezredes, a párizsi tűzoltóság fő szóvivője az amerikai hírügynökségnek. A tűzoltóknak sikerült lehűteniük a tűzvészben felforrósodott falakat és a tetőzetből lehullott kőtörmeléket, és már nincs több forró pont az épület belsejében – tette hozzá.

Az kész csoda, hogy a katedrális még áll, és az ereklyéket, műtárgyakat sikerült megmenteni – mondta.

A katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, hogy baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez.

A sajtóban olyan feltételezések jelentek meg, amelyek szerint egy számítógép hibája is hozzájárult a történtekhez. A Le Parisien című újság szerint a kezdeti tűzriasztáskor a gép  félrevezette a tűzoltókat.

Borítófotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ezek is érdekelhetnek

További híreink