Sorosék egész Líbiát Európába telepítenék

Hírek
A 888 hívta fel rá a figyelmet: egy rakás jóemberkedő NGO, több Soros-szervezettel a soraik között, levelet írt az Európai Uniónak, melyben arra presszionálja a tagállamok vezetőit, hogy még több bevándorlót fogadjanak be. Sőt, ha jobban megnézzük, tulajdonképpen nincs is más lehetőségünk szerintük, mint mindenkit befogadni.  

A portál szúrta ki, hogy 50 szervezettől (köztük a Pro Asyl, az Orvosok Határok Nélkül, az SOS Méditerranée és a Human Rights Watch; mind a Soros-birodalom szabadcsapatai) kaptak levelet pénteken az Európai Unió vezetői, amelyben azzal vádolják őket, hogy hozzájárultak ahhoz a tragédiához, ami a szemük előtt zajlik, konkrétan ahhoz, hogy nem minden illegális bevándorlónak sikerült elérnie Európát, mert a Földközi-tengeren életüket vesztették. Hozzáteszik, hogy az elmúlt két évben 5 300 ember halt meg a Földközi-tengeren, ezért pedig az európai politikusokat hibáztatják, ami különös logikáról árulkodik a Soros-hálózaton belül, ugyanis ők azok, akik arra bíztatják az egész harmadik világot, hogy kelljen útra, és a tengeren keresztül menjen Európába, figyelmenkívül hagyva azt a tényt, hogy ezzel nem lehet megoldani a fejlődő országok problémáit.

Nemrégiben Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója elemzésében az ENSZ statisztikáira hagyatkozva kimutatta, hogy Európa képtelen befogadni annyi bevándorlót, ami egy kicsit is enyhíthetné a fekete-afrikai és közel-keleti népességrobbanást. Sorosék mégis tovább erőltetik azt a narratívát, hogy Európának nincs más választása, be kell engednie mindenkit. (Az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárával az e heti számunkban olvashatnak interjút a témával kapcsolatban.)

És ezt kacifántosan bele is fogalmazták a levelükbe. Ahogy a 888 összefoglalta: arra kérik az Európai Uniót, hogy támogassa a kereső- és mentőhajók munkáját, fogadjon el a hajók kikötésre vonatkozó intézkedéseket, valamint hagyjon fel azzal, hogy visszaszállítja Líbiába az onnan útnak indult migránsokat.

Magyarán fogadhatnánk be mindenkit, aki a Földközi-tengerbe térdig belegázol Líbia partjainál, és egy mentőhajónak becézett migránstaxi felveszi.

Borítófotó: Soros György (MTI Fotó: Soós Lajos)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink