Soros nem áll le, ezúttal Kínát támadja

Hírek
Igaza volt a Financial Timesnak, Soros György tényleg minden erejét beveti annak érdekében, hogy saját külpolitikát építsen. Miután már az amerikai és európai belpolitikába is beavatkozott, a következő célpontja minden jel szerint Kína. Az amerikai tőzsdespekuláns a svájci Davosban neki is ment a keleti nagyhatalomnak: szerinte a kínai vezető Hszi Csin-Ping hatalmas ellensége a nyílt társadalmaknak.

Soros György szerint Kína precendens nélküli dolgot csinál a kibermegfigyelő rendszerrel, ami tökéletesen alárendeli az egyéni szabadságot a pártállamnak. Ugyan ez még nem működik tökéletesen szerinte, de az irány már látszik. 

Halálos veszélynek nevezte, hogy Kínában ezeket az eszközöket az "emberek elnyomására" használják, amivel komoly előnyt teremtenek a totalitárius rezsimnek a nyitott társadalommal szemben. 

Soros György a davosi fórumon, forrás:Tűzfalcsoport blog

A milliárdos a tavalyi évhez hasonlóan Donald Trumpot is bírálta, akinek Kína-politikáját túl puhának minősítette. Szerinte az USA-nak még inkább Kínára kéne összpontosítania, ahelyett, hogy az egész világgal folytat kereskedelmi háborút. Trump szerinte engedményeket ad Kínának és győzelmet hirdet, ám eközben megújítja az Egyesült Államok szövetségesei elleni támadásait. Ez alááshatja azt az amerikai célt, hogy megfékezze a kínai jogsértéseket – mondta Soros.

A Tűzfalcsoport blog – amely exkluzív fotókat is közölt – felhívta a figyelmet arra, hogy mivel Európa meglepő módon feltételekhez, így a migráció lassításához köti a befektetéseit, úgy tűnik, Soros Kínában látja a megoldás kulcsát, így információik szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány afrikai gazdasági vezetők képzését támogatja Kínában.

A végső cél a portál szerint a korlátlan afrikai gazdasági és politikai befolyás. A módszere egyébként döbbenetesen sablonszerű. A kínai vezetést támadja, a demokrácia és a nyílt társadalom jegyében, közben feltelezhetően a kínai cégek afrikai befektetéseiből hasznot húzhat – írták.

Soros György beszédében Kínát támadta, forrás: Tűzfalcsoport blog

Soros saját külpolitikát épít

A Financial Times decemberben az év emberének választotta Soros Györgyöt, az akkori cikk szerint Soros a liberális demokrácia és a nyitott társadalom képviselője. A bevándorláspárti és a liberális demokráciát támogató lap úgy fogalmazott, "Magyarországtól egészen Amerikáig a nacionalizmus és a populizmus erői megsemmisítik a liberális demokratikus rendet, amelyet ő személy szerint támogat".

A lap szerint Soros az egyetlen ember, aki magánszemélyként saját külpolitikát épít, a világ erős embereivel kell megküzdenie, akiknek céljuk személyének delegitimizálása.

Mindez felettébb érdekes annak fényében, hogy amikor a magyar kormány felhívta a figyelmet arra, hogy a senki által meg nem választott amerikai milliárdos politikusként viselkedve avatkozik be az egyes államok belpolitikájába, akkor a balliberálisok egyöntetűen azt állították, hogy a tőzsdespekulánsnak nincsenek politikai ambíciói, azt csupán Orbán Viktor találta ki. A mostani Kínával kapcsolatos nyilatkozat azt vetíti előre, hogy Soros még nagyobb fűba vágja a fejszéjét, ezúttal Kína a célpontja.

A Financial Times decemberben megjegyezte, hogy Soros már megtalálta utódját a pályán, fiával Alexanderrel elvekért harcolnak, az eredményektől függetlenül. "Harcolunk, ha nyerünk, ha veszítünk. Mondjuk annyira nem szeretek veszíteni" – idézi Sorost a cikk.

Borítókép: MTI/EPA/LAURENT GILLIERON

Ezek is érdekelhetnek

További híreink