Soros György újabb nyomásgyakorlására derült fény az Egyesült Államokban

Hírek
Tom Perez-t nevezték ki a Demokratikus Nemzeti Bizottság (DNC) elnökévé. Perez korábban Soros György milliárdos filantróp egyik szervezetét, a CASA De Maryland-et vezette, amely az illegális bevándorlók és nem amerikai állampolgárok szavazati jogáért küzdött - írja a Breitbart.

Perez erre pedig kifejezetten büszke, hiszen saját honlapján taglalja munkásságát. Pontosabban azt, hogy mennyire sikeresen lobbizott Soros György és a nyílt társadalom eszméje érdekében. A Casa De Maryland egyik legnagyobb sikere az volt, amikor a marylandi College Park állami tisztviselőire gyakorolt nyomást. Szimplán azért, hogy elérjék: az illegálisan az országban tartózkodó külföldiek és nem állampolgárok is szavazhassanak az önkormányzati választáson.

Az eleinte helyi szinten induló nyomásgyakorlás pedig mára a fősodrú demokrata közbeszédbe is bekerült. Perez, mint a DNC elnöke pedig folytatja eddigi tevékenységét. 

Perez korábban az Obama-kormányban is dolgozott, az Igazságügyi Minisztérium tagjaként. Sikeresen meggátolta a dél-karolinai törvényhozást abban, hogy választói nyilvántartást hozzanak létre. Az érve az volt, hogy ez rasszista, mivel hátrányos helyzetbe hozza a nem fehér szavazókat, valamin ellehetetleníti a nem amerikai állampolgárokat. Mert mekkora probléma is az, ha csak azok voksolhatnak egy választáson, akik az állam részét képezik, adóznak és bejelentett munkájuk van, ugye?

A lényege az egész nyomásgyakorlásnak, és amiért az egész demokrata közbeszédben ez megjelent egyszerű. Ha a nem amerikai állampolgárok és az illegálisan az országban tartózkodó külföldiek szavazhatnának, akkor jobb eredményt érhetne el a Demokrata Párt. Közvélemény-kutatások szerint ugyanis ezek a csoportok nagy arányban támogatják a demokratákat. 

Borítófotó: breitbart.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink