Soros évek óta az amerikai választások manipulálásán dolgozik

Hírek
A milliárdos tőzsdespekuláns hálózata, a kiszivárogott információk szerint, 2014-ben olyan tervekkel állt elő, amelyek azt célozták, hogy 2018-ra tízmillió fővel nagyobb legyen az amerikai választók száma. Ezzel természetesen azt a tábort kívánták növelni, melynek körében Soros kedvenc jelöltjei a legnépszerűbbek.  

A Soros-féle Open Society Foundations (OSF) 2014-ben készített egy olyan belső használatra szánt útmutatót, amely azt részletezi, hogyan kellene milliókkal növelni az amerikai választók számát. A DC Leaks által 2016-ban nyilvánosságra hozott dokumentumból kiderül, hogy Soros és hálózata 2018-ra tízmillió új választót irányzott elő. Ez a tízmillió nem meglepő módon olyan társadalmi csoportokból jött össze, akik hagyományosan a baloldali Demokrata Párt szavazói, tehát a milliárdos “filantróp” ezzel a saját embereinek akart nagyobb támogatást szerezni.

Sorosék mindezt választójogi reformok útján képzelték el, amely ezen társadalmi csoportoknak kedvezett volna nagy mértékben. A spekuláns már 2014-ben azt mondta, hajlandó ötmillió dollárt adományozni a cél elérése érdekében. Micsoda véletlen, hogy ennek a kampánynak az élén az a Marc Elias állt, aki Hillary Clinton ügyvédje volt a 2016-os választások alatt. Nem mellesleg ezeket az erőfeszítéseket maga Hillary Clinton is nyíltan támogatta.

Soros a 2016-os választási kampányban hárommillió dollárt adományozott olyan szervezeteknek, amelyek feladata az volt, hogy négyszázezer hispán, tehát hagyományosan demokrata szavazót regisztráljanak a billegő államokban még a novemberi választások előtt.

J. Christian Adams, egy nonprofit ügyvédi iroda a Public Interest Legal Foundation vezetője még 2016-ban úgy nyilatkozott minderről, hogy Soros óriási pénzeket költ arra, hogy megváltoztassa és manipulálja az amerikai választásokat.

Mint tudjuk, 2016-ban a Soros-hálózat tervei nem jöttek be, a demokratáknak nem sikerült elég billegő államot megnyerniük, így az Egyesült Államok negyvenötödik elnöke a republikánus színekben induló Donáld Trump lett. Érdekes, hogy az ő győzelmét is épp olyan nehezen viselte el az amerikai baloldal, mint most magyarországi elvbarátaik a Fideszét. 

Azóta viszont könyvelhetnek el sikereket Sorosék. A 2017 decemberi alabamai időközin, amelyen a helyiek új szenátort választottak, jól sikerült a demokraták mozgósítása, amelyben több Soroshoz köthető szervezet is részt vett. Jelen volt például az az ACLU ( a TASZ amerikai megfelelője), amelynek egykori igazgatója, Aryeh Neier. Őt azért fontos megemlíteni, mert szoros kapcsolatot ápol azzal a Dénes Balázzsal, aki magyar munkahelyeket veszélyeztetve lobbizott német cégeknél a civil törvény ellen. Az alabamai választáson végül a demokrata jelölt diadalmaskodott, pedig a déli államban nem könnyű választást nyernie a baloldalnak. A demokraták meglepő sikerében minden bizonnyal a Soros-szervezetek vastagon benne voltak.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy Soros örülne, ha minél több bevándorló lepné el Európát, így az uniós országokban is lenne kiket mozgósítania, hogy olyan balliberális jelöltekre szavazzanak, akik elkötelezettek a spekuláns, és a Nyílt Társadalom eszméje iránt.

Borítókép: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Ezek is érdekelhetnek

További híreink