Soros demokrata szövetségesei hazánk ellen szervezkednek az Egyesült Államokban

Hírek
Három demokrata párti szenátor úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok ügyei helyett Magyarországgal kell foglalkozniuk, ezért határozati javaslatot nyújtanak be az amerikai szenátusnak, hogy az ítélje el az Orbán-kormányt, amiért “aláássák a demokráciát és megsértik az emberi jogokat”.

A vád a szokásos: bíróságok függetlensége, sajtószabadság helyezete, s  még sorolhatnánk.

A három demokrata politikus név szerint Dianne Feinstein Kaliforniából, Dick Durbin Illinios-ból és a connecticut-i Chris Murphy. A haladó politikusokban közös amúgy, hogy mind a hárman Soros Györgyhöz, vagy a milliárdos szervezeteihez köthetőek.

Az Illinios államból származó Dick Durbinről egy korai Washington Postban jegyzett cikk alapján derül ki, hogy a kilencvenes évek közepén Soros és a családja rendesen megtámogatta Durbint anyagilag.

Dianne Feinstein szenátor is Soros Györgynek köszönheti, hogy ilyen magas szintekre eljutott. A demokrata politikus kampányát többek között az Emily’s List nevű szervezet segítette, melynek célja, hogy minél több demokrata női képviselőt jutasson be a törvényhozásba. Kaliforniában sikerrel jártak, ugyanis az általuk támogatott Fensteint megválasztották.

A politikai lobbicsoport finanszírozója pedig nem más mint, mint a tőzsdespekuláns, Soros több ízben is támogatta kisebb-nagyobb összegekkel a demokratákért lobbizó csoportot.

Érdekesség, az Emily’s List legnagyobb sikerének Hillary Clinton elnökjelöltségét tartja.

A Connecticut állambéli Murphy kampányai során többen is jelentősen támogatták a szenátort. A Yale Egyetem mellett a Move On Organization is támogatta a demokrata képviselőt, közel százhúsz ezer dollárral. A Move On Organization pedig a pénzt a tőzsdespekulánstól kapja.

Borítókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ezek is érdekelhetnek

További híreink