Sokak állásába került a döcögő távmunka

Hírek Figyelo.hu
A vezetők szerint a dolgozók harmada nem tud távolról hatékonyan dolgozni.

Ritkán indult zökkenőmentesen tavaly tavasszal az irodai alkalmazottak otthonról dolgoztatása, a kommunikáció és az együttműködés digitális formái jelentős fejtörést okoztak, sokan az állásukat is elveszítették az ezzel kapcsolatos baklövéseik miatt. A Vyopta kétszáz fő, legalább ötszáz alkalmazottat foglalkoztató cég vezetőjének megkérdezésével elvégzett kutatásából kiderült, hogy a főnökök szerint a dolgozók csak 66 százalékának vannak meg a hatékony távmunkához szükséges ismeretei.

A felmérés alapján a vállalatok 24 százaléka bocsátott el munkavállalókat azért,

mert a kötelező konferenciás hanghívások és videóhívások során valamiféle súlyos hibát követtek el.

A cégek 53 százaléka adta át bakik miatt más dolgozóknak a konferenciák lebonyolítását, 40 százalék formális, míg 38 százalék informális megrovásokat osztott ki a malőrök miatt.

A megkérdezett cégek harmada szedett le személyeket bizonyos projektekről a melléfogásaiknak köszönhetően.

Végül érdekes, hogy a vezetők csupán 58 százaléka szerint a vállalat felelőssége meggyőződni a távoli együttműködési technológiák hatékony működéséről, a maradék 42 százalék szerint ez a munkavállalók dolga.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink